Mégsem létszükséglet az alvás

Bár azt gondoltuk, hogy minden élőlénynek szüksége van az alvásra, brit kutatók most olyan muslincákkal kísérleteztek, amelyek egy szemhunyásnyit sem pihentek.

Az alvásra sokáig az élet univerzális velejárójaként tekintettek, amelyre minden élőlénynek szüksége van. Erre azonban rácáfoltak azok a muslincák, amelyeket az Imperial College London kutatói vizsgáltak meg. Ezek az állatok úgy is életben maradtak, hogy egyáltalán nem aludtak - írja az Index .

Alvás közben így működik az agyunk Alvás közben sem vagyunk teljesen öntudatlanok, felébredünk például, ha a nevünket halljuk, illetve időérzékünket sem veszítjük ilyenkor el. Kattintson a részletekért!

Életben maradhatunk alvás nélkül?

Hogy az alvásra pontosan miért is van szükség, azt a mai napig nem értjük pontosan. A szokásos magyarázat, mely szerint az agyunk ilyenkor piheni ki magát, nem állja meg a helyét, hiszen az agy éjszaka is ugyanolyan aktív, és az alvásmennyiség sem függ szorosan a fizikai fáradtságtól. Valószínűleg a memória feldolgozásában van komoly szerepe, viszont még ez sem magyarázza meg, hogy a hosszas alvásmegvonás miért eredményez halált. Igaz, ez utóbbi állítás nem igaz minden élőlényre, a kutatók által vizsgált muslincafaj ugyanis képes teljes alvásmegvonás mellett is életben maradni.

Miért van szükségünk alvásra? (Fotó: 123rf)
Miért van szükségünk alvásra? (Fotó: 123rf)

A kutatók megállapították, hogy a legyek rendkívül változatos alvásmintázattal rendelkeznek. Sokan közülük napi 5-10 órát is aludtak, viszont a nőstények hat százaléka beérte napi 72 perc vagy annál is kevesebb alvással. Sőt, három egyed mindössze 15, 14 vagy 4 percet aludt egy nap. Egy forgó csőbe is betették őket, ami meggátolta őket a pihenésben, így tulajdonképpen semmit sem aludtak. Mindezek azonban látszólag semmilyen módon nem befolyásolták az állatok viselkedését, és élettartamukat sem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra