Lefekvés előtt igyon kávét

Szeretné maximalizálni az alvás és a kávé nyújtotta előnyöket? Szakemberek szerint úgy maximalizálhatjuk a két hatást, ha szunyókálás előtt iszunk egy kávét.

Japán és brit szakemberek szerint akkor tudjuk maximálisan kihasználni a szunyókálás és a koffein nyújtotta előnyöket, ha nagyjából egy húszperces szunyókálás előtt iszunk egy kávét. Az alvás ugyanis maximalizálja a koffein hatásait az agyban .

A koffein egy alkaloid, ami több mint 60 növény (például kávé, mate tea, kakaó) magjában, leveleiben és termésében előfordul. A központi idegrendszert serkentő vegyület javítja az éberséget és a koncentrációt. A kávék koffeintartalma tág határok között változik, függ többek között a fajtától, a keveréktől és a pörköléstől: a robusta kávé több mint kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint az arabica. A kávéfogyasztás során a koffein a vékonybélben szívódik fel, ahonnan a véráramba, majd az agyba kerül. Az agyban olyan receptrorokhoz kapcsolódik, melyekhez egyébként egy másik vegyület, az adenozin szokott. Az adenozin felelős a szervezetben a fáradtságérzésért, mert a receptorokhoz kapcsolódva lelassítja az idegsejtek aktivitását.

A kávé ezzel szemben felpörgeti az idegsejteket. Ez nagyjából húsz percet vesz igénybe, mely pont annyi, mint amennyit ideális esetben szundikálni tudunk. Ennyi idő alatt a nyomottságot okozó adenozin is kiürül a szervezetből.

Jót tesz az esti kávézás?

A tudósok több kísérletet is végeztek elméletük bizonyítására. A Loughborough University kutatói például megállapították, hogy egy kávé után az önkéntesek kevesebb hibát vétettek egy autós szimulátoron. Egy másik kutatás szerint pedig annak ellenére jobban teljesítettek a kávét és szunyókálást kombinálók egy teszten, hogy 24 órát hosszabb alvás nélkül töltöttek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra