Itt a lista, mennyit kell aludnunk naponta

Életünk közel egyharmadát alvással töltjük: nem is csoda, hiszen az étel, víz és oxigén mellett a túléléshez feltétlenül szükséges dologról van szó. De naponta mennyit is kellene aludnunk?

Az idő, amit alvással töltünk, jelzi azt, hogy egészségünk milyen állapotban van. Az amerikai National Sleep Foundation kutatócsoportja a Sleep Health című szaklapjukban publikálták új tanulmányukat, amelyből kiderül: gyermekeinknek többet kellene aludniuk.

Az alváshiány az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma napjainkban: bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a fáradtságon kívül nem lesz következménye, hosszú távon növeli a krónikus betegségek kockázatát.Tudjon meg többet, kattintson! A kutatásban születéstől idős korig vizsgáltak számos, különböző életkorú csoportot, figyelték az alvásukat, anatómiájukat, fiziológiájukat, idegrendszerüket. A kutatásban - amely két éven át tartott - gyerekgyógyászok, nőgyógyászok és gerontológusok is részt vettek. Egybehangzó véleményük pedig az, hogy a gyerekeknek többet kellene aludniuk.

Ugyan vannak olyan gyerekek, akik aludhatnak az előírt időnél kevesebbet vagy többet is mindenféle káros mellékhatás nélkül, de azok, akik nagyon eltérnek az előírt időtartamtól, súlyos egészségügyi problémákkal nézhetnek szembe.

Az orvosok a következőket javasolja:

  • Újszülöttek (0-3 hónap): Az alváshosszt 14-17 órára csökkentették naponta, korábban 12-18 óra volt
  • Csecsemők (4-11 hónap): Az alváshosszt 12-15 óra hosszra növelték naponta, korábban 14-15 óra volt
  • Totyogók (1-2 éves): Az alváshosszt 11-14 óra hosszra változtatták naponta, korábban 12-14 óra volt Naponta mennyit is kellene alvással töltenünk?
  • Óvodások (3-5): Az alváshosszt 10-13 órára változtatták, korábban 11-13 óra volt
  • Iskolások (6-13): Az alváshosszt 9-11 órára változtatták, korábban 10-11 óra volt
  • Tinédzserek (14-17): Az alváshosszt 8-10 órára változtatták, korábban 8,5-9,5 óra volt
  • Fiatal felnőttek (18-25): Az alváshossz 7-9 óra (ez új kategóriának számít)
  • Felnőttek (26-64): Az alváshossz nem változott, ajánlottan 7-9 óra között maradt
  • Idősek (65+): Az alváshossz 7-8 óra (ez is új kategória)

Az NSF bizottságának elnöke, Charles Czeisler elmondta, ez az első alkalom, hogy a szakértők életkor szerinti ajánlott alváshosszokat publikáljon, mindez pedig a világ tudományos irodalmának azon részén alapul, amely az alvás egészséggel és teljesítménnyel kapcsolatos kutatásaival foglalkozik.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31, +36 °C
Minimum: +13, +23 °C

A napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, ezekből helyenként zápor, zivatar kialakulására kell készülni. Mérsékelt lesz az északi szél, 31, 36 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Vasárnap nem érkezik front, ismét az országos kánikula jelenti a veszélyt. Fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata, magas a kiszáradás veszélye. Többeknél migrén léphet fel, csökken a koncentrálóképesség. Megszaporodhatnak az emésztési problémák. A hőérzet több fokkal a mért értékek felett alakul. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)