Így aludjunk jól a hőségben

A jó idő nemcsak azt jelenti, hogy van lehetőségünk strandra menni vagy kávézók teraszán ücsörögni, hanem azt is, hogy éjszaka nehezebben tudunk aludni a hőségtől. Szerencsére van néhány dolog, amit megtehetünk azért, hogy kipihentebben ébredjünk.

16-21 Celsius-fok - ennyi az alváshoz ideális hőmérséklet dr. Nerina Ramlakhan alvásszakértő szerint , aki hangsúlyozta: a jó alvás amellett, hogy segít a nap folyamán gyűjtött információk feldolgozásában, ahhoz is elengedhetetlen, hogy a testünk fizikálisan és mentálisan helyrejöjjön, újra egyensúlyba kerüljön. A nyári hőségben azonban sajnos a legtöbben csak álmodozhatnak arról, hogy ilyen kellemes hőmérséklet uralkodjon a hálószobában, ez pedig jelentősen megnehezítheti a mindennapokat.

A hőségben nem könnyű aludni.
A hőségben nem könnyű aludni. Fotó: Getty Images

Hűtőbe az ágyneművel

Hogy ne szenvedjük végig az éjszakát (és utána a nappalt is), célszerű bevetni néhány trükköt. Furcsának tűnhet, de működik, ha például az ágyneműnket becsomagoljuk néhány műanyag zsákba, zacskóba, és egy időre betesszük a hűtőbe vagy a mélyhűtőbe. Ha nincs elég hely, akkor csak a párnát és a pizsamánkat hűtsük le ilyen módszerrel. Az is segít, ha egy melegvizes palackot jeges vízzel töltünk fel, és testünk "hűtési pontjaira" helyezzük egy időre: a térdre, a bokára, a csuklóra, a nyakra, az ágyékra vagy a könyökre. Mielőtt lefekszünk, célszerű olyan aloevera -tartalmú, napozás utáni krémmel bekenni magunkat, amelyet előtte a hűtőszekrényben tároltunk.

Ha van olyan üres üvegünk otthon, amelyre ráilleszthetünk egy szórófejet, töltsük meg hűvös vízzel, és helyezzük az ágyunk mellé. Amikor nagyon melegünk van, csak permetezzünk tarkónkra, az arcunkra néhányat, és egy időre felfrissülhetünk. A (hőségben) alváshoz ideális ágynemű jó minőségű pamutból készül, nem vastag anyag, és ugyanezen paraméterek a pizsamára is igazak: figyeljünk tehát erre, amikor kiválasztjuk, miben pihenünk éjszaka! Így kevesebb eséllyel izzadunk le, bőrünk szellőzik, tud lélegezni.

A csípős ételek segíthetnek

Lefekvés előtt ne fogyasszunk sok fehérjét, mert Dave Gibson alvásszakértő szerint megemeli a testhőmérsékletet azáltal, hogy felgyorsítja az anyagcserét. A csípős ételekkel azonban nem kell vigyáznunk: a test izzadással reagál rájuk, ami segít lehűlni. Egy szabály van csak, mégpedig az, hogy legalább három órával lefekvés előtt fogyasszuk őket. Ha nagyon meleg van, inkább reggel sportoljunk, így nem este pörgetjük, forrósítjuk fel a testünket. Az esti zuhany ne legyen jéghideg, mert a nagy hőmérséklet-változás szintén izzadást vált ki a szervezetből. Ha langyos vízzel mossuk át magunkat, többet tettünk az éjszakai jóllétünkért.

Gibson arról is beszélt: népszerű tévhit csupán, hogy a nyitott ablak segít abban, hogy hűvösebb maradjon a lakás. Jobban járunk, ha egész nap zárva tartjuk az ablakokat, sőt, még a függönyt is behúzzuk. Minden elektromos kütyüt kapcsoljunk ki lefekvés előtt, mert azok is bocsáthatnak ki hőt. Ha a lábunk nem melegszik fel, jobban érezhetjük magunkat, így mindig dugjuk ki a takaró alól vagy hűtsük le például valamilyen hűvös tárggyal. Amennyiben ventilátor mellett alszunk, mielőtt bekapcsoljuk, töltsünk meg egy nagy serpenyőt jéggel, és helyezzük a ventilátor elé, hogy jobban hűtse a levegőt.

Így számolhatjuk ki alvásigényünket A megfelelő alvási rutin kialakulása az egészségünk szempontjából kiemelkedően fontos dolog. Érdemes azzal elkezdeni, hogy meghatározzuk, hogy a szervezetünknek napi szinten mennyi alvásra van szüksége. Részletek itt .

Igyunk, de mértékkel

Ne felejtkezzünk meg egy üveg vizet készíteni az ágyunk mellé, hogy belekortyolhassunk éjszaka. Tartsunk azonban mértéket, mert ha túl sokat iszunk, állandóan ki kell mennünk a mosdóba. Szerencsés, akinek emeletes háza van, hőségben sokat jelent ugyanis, ha a földszintre költözünk, ott jóval elviselhetőbb a hőmérséklet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra