Hőségnyilatkozat

Ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk: idejében jött ez a hőségriadó. Innen ugyanis már nem ezt vagy azt az oldalt lehet szidni, hanem ezt a párás, tetű meleget. Nagy feloldozás ez, akárhonnan is nézzük. Persze most is akad olyan, aki kétmondatos átkötéssel bármikor eljut a kánikulától a vizitdíjig vagy a megszorításokig, de ez már olyan, mint döglött lovon a nyereg: nem jó semmire. Szomjat nem olt, indulatot is csak félig vezet le. Ilyenkor mást illik anyázni. A globalizációt, a természetet vagy épp az üvegházhatást.

Vagyis: az embert. Merthogy ő tehet mindenről. Az ember, bár lehet, hogy nem így tanítják, de valahogy mindig a másiknál kezdődik. Más dobja el a csikket, köp a járdára, másnak kell mindenáron légkondi, és másnak pöfög az autója kénköves füstöt. Az ember, ha ráadásul magyar, akkor érzi magát biztonságban, ha van valaki a közelben, akire rámutathat. Ha ez a valaki vagy valami eltűnik, azt nevezzük erkölcsi válságnak. Ha felbukkan, akkor jobbik esetben máris vonulhatunk az utcára. Persze jó lenne egyszer elfogni az embert, és jól az arcába tolni a nyomorúságunkat, hogy itten már a csecsemőre is annyi adósság jut, hogy ki se tudja mondani. Pedig ettől még eltelne valahogy a nap. Csakhogy itt a néplélek úgy lett beállítva, hogy ha egy nap valaki nem bosszankodik látványosan, nem anyáz és nem füttyög ellenőrre, eladóra, mozigépészre, akkor az a nap hiába telt el. Bele se tegyék a naptárba.

A meleg ráadásul hálás téma. Nem sértődik meg, nem tiltakozik, nem küldi ki maga helyett a szóvivőjét. Elviseli, ha ő tehet az elhúzódó metróépítésről, a gyorshajtásról vagy némelyek tenyérbe mászó modoráról. Ha lenne valakinek egy kis politikai érzéke, akkor most egyből népszavazást kezdeményezne. Egyetért-e ön azzal, hogy következő tárgyévben egyetlen napon se érje el az átlaghőmérséklet a huszonöt fokot? És akkor megint jönne a pingpong a választási bizottság és az alkotmányjogászok között, hogy jogilag mégis ki van előrébb: a kormány, a nép vagy maga a Jóisten. S amíg ezt szépen szétszálazzák, már el is készülnének a kérdőívek, majd elsöprő többséggel diadalt ülne az ügy. Kétség sem merülne fel senkiben. S aztán, ha mégis kánikula lenne jövőre, akkor már nyugodt szívvel követelhetnék Aigner Szilárd fejét. Lenne végre értelme valaminek.

Mert így nehéz. A meleget nehéz leváltani, és ki tudja, a januári zimankóban tán még hiányozna is. Nehéz az ilyesmit egyből eldönteni. Pláne, ha még nem is értünk hozzá. De hát ki ne értene a meleghez, focihoz, politikához? Tizenötmillió megfellebbezhetetlen szakértőt igazgatni legalább olyan kilátástalan feladat, mint jövőre legyőzni Máltát hazai pályán.

Pedig talán van kiút. Néha még a meleget - igaz, több módosító indítvánnyal - is el lehet fogadni. Hiszen ahogy Armani mondja: mindenhez hozzá lehet öltözni. Csak tudni kell néven nevezni a dolgokat. Anyám egyszer azt tanácsolta, hogy mielőtt a pokolba kívánom az ismerősömet, mondjam ki a nevét. Hangosan. Úgy már kicsit nehezebb lesz.

Ha pedig ez sem segít, akkor még mindig ott van Micimackó. Nyáron nyaralok, télen telelek.

Azt hiszem, ennél tömörebben még senki sem tudta megfogalmazni a hosszú élet titkát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra