Honnan tudhatjuk, hogy eleget alszunk-e?

Az alvás minősége nem csak azon múlik, hogy hány órát alszunk. Ennél kicsit összetettebb a dolog: a leglényegesebb rész a mélyalvás szakasza.

A mélyalvás - ami az éjszaka első felében dominál - relatíve korán kezdődik: körülbelül 20-30 perccel azután, hogy elalszunk. Szakaszonként körülbelül egy órán át tart, és másfél óránként kezdődik újra. A The Sleep Solution című könyv szerzője, W. Chris Winter neurológus és alvásspecialista szerint ebben az alvási szakaszban végzi a szervezet a legtöbb helyreállító munkát, és növekedési hormonból is ekkor termelődik a legtöbb. A gyerekek esetében ez az a hormon, amely a növekedésüket és a fejlődésüket segíti, míg a felnőttek esetében a regenerálódáshoz járul hozzá - írja a Men's Health .

A túl sok alvás így bosszulja meg magát Korábbi kutatások igazolták, hogy alvászavarok, illetve tartós alváshiány esetén magasabb a stroke kialakulásának kockázata. Egy friss tanulmány szerint azonban az is káros, ha az átlagnál többet alszunk .

A mélyalvás ezért nagyon fontos

A mélyalvás hatására működik megfelelően az immunrendszer, erősödnek a csontok és izmok, gyógyulnak meg a különféle sérülések, és számos egyéb, fontos testi funkció megfelelő működéséhez is elengedhetetlen.

Az alvásunk minősége nem csak azon múlik, hogy hány órát alszunk. Fotó: Getty Images
Az alvásunk minősége nem csak azon múlik, hogy hány órát alszunk. Fotó: Getty Images

Ha körülbelül nyolc órát alszunk, akkor négy-öt alkalommal megyünk át a mélyalvás szakaszán. A "nagyobb dózisú" mélyalvásokon az első és a második 90 perces alvási szakaszokban esünk túl. Egy 90 perces szakasz négy fázisra oszlik. Az elsőban lelassul a test és az agyi aktivitás, a másodikban csökken a testhőmérséklet, ellazulnak az izmok és lelassul a szívritmus, a harmadikban zajlik a mélyalvás, amikor az agyban és a testben is sok minden regenerálódik. Ilyenkor ürülnek ki az agyból a káros anyagok, és ha ekkor felébredünk, ingatagok és dezorientáltak leszünk. A negyedik fázis a REM (rapid eye movement - gyors szemmozgás) fázisa: általában ilyenkor vannak élénk álmaink, illetve átmeneti izombénulás is tapasztalható. A mélyalvás az, amitől másnap kipihentnek és energikusnak érezzük magunkat. Ha tehát reggel fáradtan ébredünk, akkor esélyes, hogy a mélyalvásból nem jutott elegendő.

Nincs pontos szám arra, hogy mennyi mélyalvásra van szükségünk, de az biztos, hogy az alvás első három órájában körülbelül két órányi mélyalvás zajlik le. Ahogyan az idő halad, úgy rövidülnek a mélyalvási szakaszok. Fontos tisztában lenni azzal, hogy az alkohol illetve különféle gyógyszerek is hatással lehetnek az alvási ciklusunkra. Ha nem töltünk elég időt mélyalvásban, attól nemcsak gyengébbnek és fáradékonyabbnak érezzük magunkat, hanem az öregedési folyamatok is felgyorsulhatnak, illetve megnőhet a különféle betegségek, sérülések kialakulásának kockázata is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra