+10° - +30°
Nincs front

Hármas csapás az inszomniára

HáziPatika

Az álmatlanság általában az első jele annak, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. Éppen ezért nem elég a tüneteket kezelni, a kiváltó okot is kell. Nem utolsó sorban pedig egy harmadik tényezőt: az életmódot.

A leggyakoribb alvás-ébrenléti zavar az inszomnia (álmatlanság). Akkor tekintünk valakit inszomniásnak, ha legalább heti három alkalommal előfordul nála, hogy bár megvolna a lehetősége, mégsem tud aludni, ez az állapot pedig minimum egy hónapig fennáll, és nappali tünetek is társulnak hozzá, mint például az ügyetlenség, a fáradtság, ami a balesetveszélyt is növeli.

inszomnia
Az emberek egyharmada élete során legalább egyszer megtapasztalja az inszomniát. Fotó: Getty Images

Szervezetünk jelzése

"Az álmatlanságot azonban szindrómaként kezeljük, ami valamely más betegség miatt alakul ki. Az ugyanis, hogy rosszul alszunk, szervezetünk egyik első visszajelzése arról, hogy valami nincs rendben. Ez lehet kezdődő magas vérnyomás, aminek nappal még nincs jele, de akár korai stádiumú szívbetegségre vagy depresszióra is utalhat" - mondta Dr. Purebl György alváskutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai-igazgatóhelyettese.

Ne betegedjünk bele céljaink hajszolásába

Céljaink hajszolása cirkadián ritmusunk felborulásához, alvászavarokhoz kialakulásához vezethet, s ezáltal jelentősen megnövelheti többek között a depresszió, a 2-es típusú cukorbetegség, azelhízásvagy a szívproblémák kockázatát. Kattintson a részletekért.

Hangsúlyozta, az esetek egy részében azonban nem konkrét betegség a kiváltó ok, hanem az adott egyén rendszertelen és egészségtelen életmódja. Az viszont jellemzően csak évek alatt válik tetten érhetővé, éppen ezért nő az inszomnia gyakorisága az életkorral, ahogyan azzal együtt nő a társbetegségek száma is.


Tyúk-tojás probléma

Van azonban ebben az egészben még egy csavar. A betegségek és azalvásközötti kapcsolat ugyanis kölcsönös. "Ha romlik az alvásom, az növeli a depresszió, a magas vérnyomás, a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, de ha ezek a betegségek előbb állnak fenn, ezek is alvászavart okoznak" - magyarázta a szakember, hozzátéve: ahelyett, hogy a tyúk-tojás problémát próbálnák kibogozni, egyszerre kezelik az alvást, a betegséget, valamint az életmódot. "S ezért sem jó megoldás az altató, mivel az egyiket sem oldja meg" - jegyezte meg Dr. Purebl György.

Értékelje a cikket!

Tisztelt Dr Nő! Kb 2 éve kezdődött hogy nagyon nehezen alszom el, pszichiátriai betegséggel kezeltek kényszerbetegség, szorongás, de ezekre régebben szedtem gyógyszert és az alvásom is rendben volt. Annyira fáradt vagyok hogy felkerestem a Honvéd Kórházban egy alvásszakértőt, műszeres vizsgálattal nyugtalan lábszindrómát állapítottak meg. Két gyógyszert is kaptam, Myrzatent és Lyricat.Egyik sem segített az alvásomon. Az orvos tanácstalan csak kísérletezik, adott Gerodormot szedtem is egy két hétig aludtam de reggel úgy keltem mint aki semmit nem aludt. Próbáltam Melatonint de nem sokat javított álmosságot mindig érzek, de az agyam valamiért nem kapcsol ki. Depressziósnak is érzem magam mert semmihez nincs elég kitartásom, sokszor elkeseredett vagyok, és félek a jövőtől. 42 éves vagyok. Szeretnék más orvoshoz is elmenni, mert több szem többet lát, nem létezik hogy ennyi, és nyugodjon bele az ember a szenvedésbe. Baja környékén lakom, ha tud szakembert ajánlani hálás lennék érte. Köszönöm a segítséget. Üdvözlettel: Brigi

Kedves Oszlánczi Brigitta! Javaslom, egy magánpszichiátert keressen meg. (A helyi ideggondozó orvosa valószínűleg magán rendel is.) Üdvözlettel: Gaszner Péter

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +30 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt északon több lesz a felhő, máshol gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag