Ha már nagyon elege van a horkolásból

A horkolás az éjszakai pihenésünket zavaró kellemetlenség, amely súlyos esetben akár életveszélyes is lehet! Pedig egyszerű az enyhe horkolást akár ki is lehet küszöbölni, de a kóros állapot kezelésére is többféle lehetőség van.

A horkolást a felső légutak légáramlási szűkülete okozza , ahol alvás közben az átáramló levegő mozgása gyorsul és megrezegteti a lágy szöveteket. "A jellegzetes hangnak különböző fokozatai vannak: a jóindulatú, enyhe formáról akkor beszélhetünk, ha a horkolás egyenletes és rendesen ki tudjuk pihenni magunkat éjjel" - mondta el Dr. Buda Bernadett fül-orr-gégész szakorvos. Kiemelte: ha a hálótárs arra hívja fel a figyelmünket, hogy horkolásunkat horkantások szakítják meg, és ezt követően nappal rendszeresen fáradtnak érezzük magunkat, sürgősen szakemberhez kell fordulni, mert elképzelhető, hogy ez az állapot kóros.

Alvási apnoénak nevezzük a pihenés alatt fellépő légzészavart - ilyenkor a légzés idegi szabályozási problémája miatt is a felső légutak valamely szintjén elzáródás lép fel és hosszabb ideig, akár másfél-két percig is kimaradhat a légzés. Ilyenkor az ember felriad, és mivel ez óránként akár több tízszer is megismétlődhet, nem tud megfelelően pihenni. Ha nem kezelik a problémát, ez komoly megbetegedésekhez vezethet, növeli a színinfarktus vagy az agyvérzés kockázatát" - figyelmeztetett a szakértő, aki azt is elmondta, hogy súlyos légzéskimaradással a lakosság 2-5 százaléka küzd. Sokan a súlyos állapotuk ellenére ellátatlanok, így a horkolás és légzéskimaradás miatt veszélyben vannak.

Különböző alvászavarok Nem egyedül a horkolás keseríti meg az éjszakákat: az emberek legalább 30 százalékánál fordul elő orvosi segítséget igénylő alvászavar. A kialvatlanság nappali fáradtságot és álmosságot okoz, negatívan befolyásolja a hangulatot, a memóriát, a koncentrálást, depresszióhoz vezethet, rontja a munkahelyi teljesítményt, növeli a baleset kockázatát. Ismerje meg az alvászavarok négy nagy csoportját! A horkolás egyébként minden korosztály problémája, férfiaké, nőké egyaránt. "A 30 évesek között már a férfiak 20 százaléka rendszeresen adja ki a jellegzetes hangot éjszakánként, de a hölgyek öt százaléka szintén horkant álmában. A kor előrehaladtával azonban egyre többen kezdenek horkolni, ami egyébként a férfiakra anatómiai okok miatt jellemzőbb. A 60 éves kort elérve az erősebbik nem 6 százaléka, míg a nők 40 százaléka rendszeresen horkol" - tette hozzá Dr. Buda Bernadett, aki azt is elmondta, hogy nem reprezentatív felmérések szerint a válóokok listáján a harmadik helyen szerepel a horkolás - csak az anyagiak és a hűtlenség előzi meg.

A szakértőhöz gyakran fordulnak azért is, mert párjuk pihenését zavarja a horkolás. Sokan csak háton fekve horkolnak, ez a testhelyzet megváltoztatásával orvosolható. Jó trükk az alvási pozíció megváltoztatásához a pizsama hátuljába bevarrt teniszlabda. Emellett az enyhe horkolás megszüntetésére érdemes kerülni a lefekvés előtti alkoholfogyasztást és a késői vacsorázást is.

A válóokok listáján a harmadik helyen szerepel a horkolás

A válóokok listáján a harmadik helyen szerepel a horkolás A hálószoba átszellőztetésével, túlsúly esetén pedig fogyással is javíthatjuk a problémát, illetve a különféle gyógynövények felhasználásával készült torokspray a szájüreg hátsó részébe fújva egyszerű módon segítheti enyhébb esetekben a nyugodt alvást.

Súlyos esetben azonban elengedhetetlen szakorvoshoz fordulni. "A felső-légúti fizikális vizsgálatot követően az alvásról hazavihető készülék segítségével is lehet tájékozódni, amely többek között figyeli a légzéskimaradást, a vér oxigénszintjét, a pulzusszámot, a horkolást és akár a testhelyzetet is. Többféle kezelési lehetőség létezik - például műtéti beavatkozások a felső légutak területén modern rádiófrekvenciás technológiával, horkoláscsökkentő implantátum, szájba helyezhető eszközök vagy súlyos esetben a légsínterápia" - mondta el Dr. Buda Bernadett, aki hangsúlyozta, hogy ha az alvási apnoe tüneteit észleljük, mindenképpen forduljunk mielőbb szakorvoshoz!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra