Gyorsabban butulnak a rossz alvók?

A nem megfelelő mennyiségű alvás a kimerültségen kívül sokkal súlyosabb következményekkel is járhat, akár mentális hanyatláshoz, vagy egyenes az Alzheimer-kór kialakulásához is vezethet.

Nemrégiben több vizsgálat is született - a Kalifornia Egyetemen, Franciaországban, továbbá a Washington Egyetemen is -, melyek kimutatták, hogy a túl kevés, vagy túl sok alvás egyaránt két évvel képes öregíteni az agyat.

Egyes kutatások arra is fényt derítettek, hogy az alvási apnoéval küzdőknél kétszer nagyobb valószínűséggel jelentkezhet gondolkodásbeli probléma vagy akár demencia, mint azoknál, akik háborítatlanul pihennek. Emellett a gyakori napközbeni álmosság idős embereknél a kognitív hanyatlás előjele lehet.

Egy másik vizsgálat során több mint 15 ezer nőt kísértek figyelemmel a szakemberek az Egyesült Államokban 14 éven át, és kiderült, hogy akik napi öt óránál kevesebbet, vagy kilenc óránál többet aludtak, idővel egyaránt rosszabb mentális képességekkel rendelkeztek, mint azok, akik átlagosan hét órát töltöttek alvással egy nap, továbbá azoknál is rosszabbodott a helyzet, akiknek alvásmennyisége a kor előrehaladtával legalább napi kétórányival megváltozott.

Az egyik tanulmány szerzője, Elizabeth Devore beszámolt róla, hogy feltételezéseik szerint a cirkadián ritmus megváltozása van negatív hatással a kognitív funkciókra. Abban pedig valamennyi szakember egyetért, hogy a további kutatások szükségessége mellett fontos lenne, hogy az alvási gondokkal küzdők minél előbb szakemberhez forduljanak, mert az időben felismert problémák hatékonyabban kezelhetőek. A fenti vizsgálatok eredményeiről a szakértők az Alzheimer Társaság Vancouverben megrendezésre kerülő éves találkozóján készülnek beszámolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra