Ezek a jelek utalnak disszomniára

A rossz alvás kihatással van a teljesítményünkre, legyen az munkahelyi, vagy szociális tevékenység. Előfordul, hogy gyakran megébredünk éjszaka. De mi lehet az oka, hogy képtelenek vagyunk visszaaludni?

Ha nem tudunk eleget aludni, az nem csak a külsőnkön látszik meg: ingerlékenyebbek, figyelmetlenebbek leszünk. Egy- egy alvászavar kapcsán sokat romlik az életminőség, ezért érdemes minél előbb orvoshoz fordulni, ha úgy érezzük, nem tudjuk kipihenni magunkat. Az alvászavaroknak több formája is ismeretes. Ilyen betegség a disszomnia is. Mit kell tudnunk róla?

Mi is az a disszomnia?

A disszomnia meglehetősen gyakori alvászavar. Két fajtája is ismert: a beteg habár elalszik időben, mégis jóval hamarabb, hajnalban ébred, és képtelen visszaaludni. A másik változat során pedig az elalvás jelent gondot. Mindkét állapotban jóval lerövidül az alvásidő, hiszen a beteg órákig hánykolódik az ágyban és képtelen az alvásra.

A legnagyobb gondot az okozza, hogy a beteg szorongást, idegességet érez amiatt, hogy nem tud elaludni, így még nehezebben tudja kikapcsolni az agyát és az alvásra fókuszálni. Mivel ez még jobban megnehezíti az elalvást, egyre súlyosabbá válik a betegség.

A disszomniás beteget frusztrálja, hogy nem tud visszaaludni
A disszomniás beteget frusztrálja, hogy nem tud visszaaludni

A disszomnia okai

Több oka is lehet a disszomnia kialakulásának. A leggyakoribb kiváltója az alvási apnoé. Ilyenkor a beteg légzése kimarad éjszakánként, amelyet hangos horkolás, gyakori felébredés jellemez. A betegségnek több fajtája is van, de az obstruktív alvási apnoé a leggyakoribb. Ilyenkor a torok izmai ellazulnak, így nem jutunk megfelelően levegőhöz. Habár pillanatnyi szünetről van csak szó, mégis veszélyes ez a probléma, hiszen az agy többször is felébreszthet minket, így nehezítve pihenésünket. De más kórképek is utalhatnak disszomniás problémára, a felső légutak szűkülete is okozhat például álmatlanságot.

5 gyakori alvásprobléma: így oldjuk meg!

Szerencsés ember az, aki még nem szenvedett alvászavartól. Akik nem tartoznak ebbe a körbe, azoknál a leggyakoribb panasz az, hogy nehezen megy az elalvás, éjszaka többször felébrednek, alvásuk egyáltalán nem pihentető. Aki magára ismert, az figyeljen!

A nyugtalan láb szindróma is gyakori problémaalvásközben. Ilyen esetben a beteg késztetést érez, hogy mozgassa a lábát, és ez a tünet legtöbbször éjszaka jelentkezik, mely felébreszti a beteget. A tünetek romlása az esti órákban fordul elő leggyakrabban. Ha ez így van, akkor a nyugtalan láb szindróma egyértelműen diagnosztizálható.


A legtöbb alvászavarra csak legyintenek a betegek, pedig súlyos állapotokat is okozhat, ha nem tudjuk kipihenni magunkat. Amennyiben képtelen vagyunk visszaaludni egy egy ébredést követően, forduljunk orvoshoz!

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag