Erőszakos lesz a horkoló gyerek

A tartósan fennálló, hangos horkolás a kisgyermekeknél amellett, hogy légzési nehézségekre utalhat, összekapcsolható viselkedési problémákkal is.

A horkolás nemcsak a felnőttek életében okozhat problémát, hanem már néhány éves korban is megjelenhet, ami depresszióhoz, figyelemzavarhoz vagy éppen hiperaktivitáshoz vezethet.

A Cincinnati Gyermekkórház és Orvosi Központ orvosai 249 két és három év közötti gyermeket vontak be a kutatásba, amely során a gyermekek szüleit kérték meg arra, hogy számoljanak be a kicsik alvási szokásairól. Az eredményekből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik hetente legalább kétszer hangosan horkoltak, sokkal nagyobb eséllyel szenvedtek valamilyen viselkedési problémában, mint a nem horkolók. A központ kutatói szerint ezért ha a kicsi legalább heti kétszer, hónapokon át hangosan horkol, érdemes orvoshoz fordulni vele.

"A rajzfilmekben aranyos és vicces színben tüntetik fel a horkolást. De a hónapokon át tartó hangos horkolás nem normális, és semmi sem aranyos vagy vicces, ami a gyerekeket a viselkedési problémák ilyen fokú kockázatának teszi ki"- mondta Dr. Dean Beebe, a tanulmány szerzője. A szakember azt is hozzátette, hogy ha a szülők ilyen hosszan fennálló horkolást észlelnek a gyermeküknél, az légzési problémákra is utalhat, amelyeket kezelni kell.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra