Életünk harmadát átalusszuk

Magyarországon az átlagosnál is gyakoribbak az alvászavarok és az alvással kapcsolatos betegségek. Életünk harmadát-negyedét alvással töltjük.

Kedden tartják az alvás világnapját Magyarországon. A fejlett országokban a lakosság mintegy harminc százalékát érinthetik különböző alvásbetegségek. Az elmúlt években végzett országos alvásfelmérés adatai szerint Magyarországon a helyzet ennél is rosszabb. A legfontosabb feladat a gyógyítás mellett a megelőzés, ezért a lakosság figyelmét fel kell hívni a stressz, a túlzott munkaterhelés és az egészségtelen életmód veszélyeire. Az alvás kiemelkedően fontos része a mindennapoknak, mégis egyre rosszabbul alszanak az emberek.

Az alvás idei világnapja március 15-re esik, Magyarországon a nemzeti ünnephez kapcsolódó munkaszüneti napok miatt azonban március 12-én tartják.

Életünk harmadában alszunk

Az alvás és ébrenlét egymást követő és egymást feltételező ciklusos aktivitások. Az alvás során szervezetünk takarékműködésre kapcsol, pihen, környezetünkkel való kapcsolatunk ilyenkor nagyon laza. Alvással töltjük életünk legalább 1/4-1/3 részét.

A felnőttek döntő többségének napi 6-9 órányi alvásra van szüksége, a túl kevés és túl sok alvás egyaránt okozhat nappali fáradtságot. Az emberek legalább 30 százalékánál fordul elő orvosi segítséget igénylő alvászavar. A kialvatlanság nappali fáradtságot és álmosságot okoz, negatívan befolyásolja a hangulatot, a memóriát, a koncentrálást, depresszióhoz vezethet, rontja a munkahelyi teljesítményt, növeli a baleset kockázatát.

Alvásbetegségek

Az alvászavarok négy nagy csoportba sorolhatók: inszomniák (álmatlanság, alváselégtelenség); hiperszomniák (nappali aluszékonyság); paraszomniák (alvás alatti rendellenes mozgásjelenségek, például alvajárás); az alvás-ébrenlét ciklus zavarai.

Az alvászavarok diagnosztizálása és gyógyítása interdiszciplináris terület: rendszerint az ideggyógyászok (neurológusok), elmegyógyászok (pszichiáterek), geriáterek (idősek gyógyítására specializálódott orvosok) és tüdőgyógyászok (pulmonológusok) azok a szakemberek, akik a legnagyobb ismerettel és tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen.

Az alvásra vonatkozó panaszok - döntően inszomniás panaszok - nagyon gyakoriak, különösen idős korban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra