Egyszerű módszerrel alhatunk jobban

Bárányszámolás helyett valami egész mást javasolnak amerikai kutatók azoknak, akik szeretnének hamarabb elaludni, illetve javítanának éjszakai alvásminőségükön.

Szakértők szerint egy lefekvés előtti forró fürdő segíthet alvásidőnk mennyiségének és minőségének javításában, illetve az álmatlanság leküzdésében. A Texasi Egyetem kutatói 13 korábbi tanulmányt elemeztek, és az adatok áttekintése után vonták le következtetéseiket. Véleményük szerint az a leghatékonyabb, ha lefekvés előtt másfél órán át tudjuk élvezni egy kád 40-42,5 Celsius-fokos víz vagy egy hasonló hőmérsékletű zuhany előnyös hatásait.

füdés, forró fürdő, nyugodt alvás, alvásminőség, relaxálás, nyugalom, ellazulás
Érdemes kihasználni a forró fürdő hatásait az alvásminőség javítása érdekében. Fotó: 123rf

A forró fürdő áldásos hatásai

A tudósok szerint a meleg víz fokozza a kezek és lábak vérkeringését, a test maghőmérséklete viszont csökken így. Biológiai ritmusunkból fakadóan ez a hőmérséklet délután a legmagasabb, majd estig fokozatosan csökken. Ez a belső hőmérsékletcsökkenés jelzi a testnek, hogy ideje aludni. Reggel pedig ismét magasabbra szökik, természetes ébresztőóraként működve. A tudósok most további kutatásokat sürgetnek, hogy megerősíthessék, mi lenne az alvás szempontjából előnyös esti fürdőzés ideális időzítése és időtartama. Már arra is gondoltak, hogy olyan ágyat készítenének, amely éjszakánként ellenőrzi a benne alvó(k) testhőmérsékletét.

Az álmatlanság egyre nagyobb probléma

Álmatlanság: mikor kérjünk orvosi segítséget? A válaszért kattintson ide!

Az inszomnia egyre több embert érint világszerte. Az Egyesült Államokban a felnőttek 35 százaléka küzd álmatlansággal. A briteknél is hasonló a helyzet, a lakosság körülbelül egyharmada szenved ettől. Az elégtelen alvás rövid távon fáradtságérzéssel jár, hosszabb távon viszont olyan súlyos egészségügyi problémák kialakulásához vezethet, mint például a depresszió vagy bizonyos szív- és érrendszeri betegségek.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra