Azonosították az ébrenlétünkért felelős agysejteket

Amerikai kutatók azonosították azt a neuroncsoportot, amely meghatározza, hogy felébredünk-e a fénytől vagy nyugodtan alszunk mellette - idézte a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

Az erős fénytől általában felébredünk, ha alszunk, és nehezen vagy egyáltalán nem tudunk elaludni, ha ébren vagyunk. Ugyanez fordítva is igaz, egy sötét szobában könnyen elálmosodunk és reggelente sokan tovább alszanak, ha be van sötétítve hálószobájuk.

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatóinak sikerült azonosítaniuk azokat az agysejteket, amelyek meghatározzák, hogy a fény milyen hatással van alvásunkra. Ezek a neuronok a hipotalamuszban találhatók, az agy azon területén, amely egyebek közt az autonóm idegrendszer, a testhőmérséklet, az éhség, a szomjúság és az alvás szabályozásáért felel.

Mint Jerome Semel kutatásvezető elmondta, ezek a sejtek normál állapotban egy hipokretin elnevezésű ingerületátvivő anyagot bocsátanak ki. Kísérleteikben összehasonlították hipokretint termelő és nem termelő egerek viselkedését, és megállapították, hogy a vegyület jelenlétében fény hatására erősen aktiválódtak az állatok vizsgált idegsejtjei, míg sötétben alapállapotban maradtak.

A tanulmányt a Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra