Az alváshiány segíthet az alvajárás diagnosztizálásában

A holdkórosság (alvajárás), mely akár mentális problémákhoz is vezethet, a felnőttek 4 százalákét érinti.

Az utóbbi időben megnőtt az alvászavarok és az agresszív viselkedés, valamint a gyilkosság elkövetésére való hajlam közötti összefüggésekre vonatkozó kutatások száma. Mivel azonban az alvajárás esetében nincs mód a diagnózis megerősítésére, a jelenség csak a páciens klinikai kórtörténetéből állapítható meg.

Az Annals of Neurology c. szaklapban megjelent tanulmányból kiderült, hogy az alváshiány is okozhat holdkórosságot, ami lehetőséget biztosít a rendellenesség diagnosztizálásához. A publikációban ismertetett, a Motreáli Egyetem kutatói által végzett vizsgálatba 40 feltételezett alvajárót vontak be, akiket beutaltak egy alvászavarokra szakosodott montreáli klinikára 2003 augusztusa és 2007 márciusa között.

Az alanyokat először egy "alapalvás" vizsgáló laboratóriumban figyelték álmukban, majd szokásos napi tevékenységeik elvégzése után vissza kellett térniük a központba, ahol ellenőrzés alatt biztosították, hogy el ne aludjanak az előző alvástól számítva legalább 25 órán keresztül. A következő alvásszakasz is laboratóriumi körülmények között zajlott (az alvást videóra is vették), a szakértők pedig a különböző viselkedési jelenségek értékelésével (három fokozatú skálán) vizsgálták, hogy voltak-e holdkóros epizódok: egyesek például a lepedővel játszottak, de volt, aki fel is kelt az ágyból.

Az eredmények szerint az első alvásszakaszban a vizsgáltak 50 százaléka mutatott holdkóros tüneteket, a másodikban ez 92 százalékra emelkedett. Az alvarájóknak komoly nehézséget okoz a 3. és 4., úgynevezett lassú hullámú alvásstádium fenntartása. Általános nézet továbbá az is, hogy a felületes alváson kívül az alacsony életkor és a lázas betegség is további rizikófaktort jelenthetnek az alvajárásra az arra hajlamos egyéneknél.

A szerzők azonban felhívják a figyelmet, hogy az alvás laboratóriumi vizsgálata orvosi-jogi szempontból nem minden esetben alkalmas a holdkórosság diagnosztizálására, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy az alvászavar szerepet játszhat az alvajárásban, így a rendszeres alvás fenntartása segíthet elkerülni az ilyen problémákat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra