Az ágyban dől el, hogy lesznek-e barátaink

Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy az alváshiány tönkre teheti a szociális életünket.

A kutatók azt találták, hogy az alváshiányos emberek magányosabbak és kevésbé nyitottak közeli kapcsolatok kialakítására - éppúgy mint a szociális fóbiában szenvedők. Ráadásul pedig a szociális elidegenedés hatására az alváshiányosokat a többi ember sem tartja társadalmilag vonzónak. Sőt a tanulmány szerint egy egyébként kipihent ember is magányosabbnak érezheti magát, miután egy kis időt tölt egy alváshiányossal. A társadalmi elszigetelődés a kutatók szerint kvázi vírusként terjedhet egyik emberről a másikra.

Az alváshiányos emberek magányosabbak
Az alváshiányos emberek magányosabbak

A Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány egyébként elsőként mutatott rá az alvászavarok és a társadalmi elszigetelődés közti kétirányú kapcsolatra, új megvilágításba helyezve ezzel az elmagányosodás globális trejedését.

A magány így hat az egészségünkre - részletek !

"Az emberek természeüknél fogva társas lények. Az alváshiány azonban elszigetelhet bennünket a közösségtől" - mondta Dr. Matthew Walker a tanulmány vezető szerzője. Az alváshiány egyébként is növeli több krónikus betegség kialakulási esélyét is növeli, hatással van mentális egészségünkre és mint most kiderült, társadalmi életünket is befolyásolja.

Hogyan zajlott a vizsgákat?

A résztvevőknek olyan videolipeket kell megnézniük, amelyekben idegen emberek közeledtek feléjük, miközben pedig vizsgálták az agyi rekcióikat. Az alváshiányos emberek idegrendszeréből ezek a képek olyan erőteljes negatív reakciót váltottak ki, mint amikor az emberek azt érzékelik hogy valaki a privát terüket veszélyezteti. De az is megfigyelték, hogy az alvászavarok tompintják azon agyterületek tevékenységét, amelyek egyébként a táradalmi szereplvállalások ösztönzéséért felelősek.

"Minél kevesebbet alszunk, annál antiszociálisabbak leszünk. Másfelől pedig, ha a környzetünk is antipatikusnak tart bennünket, az tovább növeli az alváshiány társadalmi-izolációs hatását. Ez gyakorlatilag egy ördögi kör, amely jelentősen hozzájárul az elmagányosodás globális terjedéséhez"- magyarázta Dr. Walker.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra