Árt a fiataloknak, ha korán kell kelniük

Egy amerikai kutatás szerint mintegy fél órával többet alszanak a középiskolás diákok hétköznap, ha egy órával később kezdődik a tanítás.

Egy seattle-i iskolakerület 18 középiskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést: 7:50 helyett csaknem egy órával később, 8:45-kor kezdődött az iskola. A szülők vegyesen fogadták a változást, a diákok azonban - a várakozásnak megfelelően - alvásra használták az ajándékba kapott időt - olvasható a Science Advances tudományos folyóirat aktuális számában megjelent kutatás eredménye.

Árt a kamaszoknak, ha korán kell kelniük
Árt a kamaszoknak, ha korán kell kelniük

A Washingtoni Egyetem és a Salk Biológiai Tanulmányok Intézete munkatársainak kutatásából kiderült, hogy a két vizsgált seattle-i középiskola tinédzserei a tanítási napok éjszakáin átlagosan 34 perccel többet aludtak: míg korábban átlagosan 6 óra 50 perc volt az alvással töltött idő, ez 7 óra 24 percre nőtt a későbbi kezdéssel. A tanulók alvási ideje jelentősen nőtt, a későbbi iskolakezdés jobban megfelelt a serdülők természetes ébredési idejének - hangsúlyozta a tanulmány egyik szerzője, Horacio de la Iglesia, a Washingtoni Egyetem biológiaprofesszora, hozzátéve: hiába kezdődött később a tanítás, ez nem ösztönözte arra a gyerekeket, hogy később feküdjenek le.

A jelenleg ismert kutatások szerint a serdülők bioritmusa alapvetően eltér a felnőttekétől és a gyermekekétől - mutatott rá Gideon Dunster, az egyetem biológus doktorandusza. A pubertáskor meghosszabbítja a cirkadián - alvási és ébrenléti - ciklust a serdülőknél és csökkenti a reggeli fényre való érzékenységet. Ezért alszanak el éjszaka a kamaszok később, és ébrednek is később reggelente a felnőttekhez és a gyerekekhez képest.

A nyugodt éjszakai alvás titka - részletek !

"Arra kérni egy kamaszt, hogy keljen fel és legyen éber reggel 7:30-kor, olyan, mintha egy felnőttől azt kérnénk, hogy legyen aktív és éber hajnali 5:30-kor" - magyarázta de la Iglesia. Dunster megjegyezte, hogy a kutatások szerint az Egyesült Államokban azt, hogy a kamaszok mikor alszanak el, a biológiai órájuk szabja meg, az viszont, hogy mikor kelnek, társadalmilag meghatározott. "Ennek súlyos következményei vannak az egészségükre és a jó közérzetükre nézve, mivel a megzavart cirkadián ritmus az emésztést, a szívritmust, a testhőmérsékletet, az immunrendszer működését, a figyelmet és a szellemi egészséget is hátrányosan befolyásolhatja" - tette hozzá.

A kutatásba a két középiskolából kétcsoportnyi tinédzsert vontak be. Mindkét csoportba kerültek gyerekek mindkét iskolából. Az egyik csoportban lévő 92 diák két hétig napi 24 órán át viselte a csuklómonitort 2016 tavaszán, amikor a tanítás 7:50-kor kezdődött. 2017-ben, nagyjából hét hónappal a későbbi kezdés bevezetése után a második csoport 88 tanulója szintén csuklómonitort kapott. A csuklópántok érzékelői révén a kutatók a tanulók aktivitásáról és a fényviszonyokról nyertek adatokat: ebből tudták, hogy a kamaszok mikor és mennyit aludtak és mikor voltak ébren.

A tanulmány szerint a kutatásban résztvevő kamaszok tanulmányi eredménye is javult. "A tanítás kezdetének komoly hatása van arra, hogyan tanulnak a diákok és milyen eredményeket érnek el. A serdülőknek megvan a maguk életritmusa. A kérdés: milyen időbeosztás szerint működik az iskolájuk?" - fogalmazott de la Iglesia.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra