Álmok, pszichológia, stand-up comedy egy helyen

A Budapesti Pszichológiai Napokon az álmok témakörével foglalkoznak majd szakértők, de a szakmai programok mellett számos más érdekesség is várja a pszichológia iránt érdeklődőket.

A Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok igen nagy múltra tekint vissza: idén már 17. alkalommal rendezik meg 2013. április 12-14. között.

Idén igazán különleges a téma: a "bevetetlen álmok" története. Még ma is úgy álmodunk és álmodozunk, mint gyermekként. Céljainkról, melyeket magunk előtt látunk lebegni, vágyainkról, amiket csak mi magunk ismerünk igazán. Mindannyiunknak vannak félkész, megvalósításra váró tervei, elérhetetlen, bár örökké üldözött céljai. Olyan gondolatok, melyek alig várják, hogy végre felszínre kerüljenek. Akár élvezettel, akár borzongással fedezzük fel saját képzeletünket, ez a mi belső világunk, amit senki sem vehet el tőlünk. Olyan fantáziákkal, vágyakkal találkozhatunk itt, melyekre ébren talán gondolni se mertünk.

Örök tabuk az álomban

Megtalálhatunk mindent, amiről valaha le kellett mondanunk, amitől valaha eltiltottak minket. Örök tabuk, katartikus magasságok, titkok nyitjai. Elhallgatott emlékeink vissza-visszaköszönnek, s nem hagynak nyugodtan pihenni minket. Elmosódik az illúzió és a valóság határa, meghatározza hétköznapi viselkedésünket. Bevetetlen ágyak és álmok sora kísér minket egy életen át. Csak rajtunk áll mit valósítunk meg, miért fáradozunk és mi az, amiért felelősséget vállalunk.

A Szakmai program keretében több mint 70 előadást tartanak a szakma legkiválóbb képviselői, ezen felül mintegy 40 műhelyfoglalkozás is lesz. A szakmai rész mellett a szervezők Relax szobával, úgynevezett Élménygyűjtővel, ÉlőKönyvtárral és teaházzal is készülnek. Este pedig színházi előadásokat vagy stand-up comedyt lehet megtekinteni.

Pszinapszis

A Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok eleinte csupán 100 főt vonzó egyetemi előadássorozatnak indult, de mára már jócskán kinőtte ezt a szerepet: Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye lett. 3-4000 látogatót vonz be, akiket nemcsak szakmabeliek alkotnak, hanem a pszichológia iránt érdeklődők is.

Nem csupán látogatói, de szervezői körünk is bővült az évek során. Az ELTE-ről indult rendezvény mára már a Károli, a Pázmány, a Corvinus és a BME számos karáról is segítő kezeket tudhat magáénak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra