Aki többet alszik, nem lesz öngyilkos

Az álmatlanságban szenvedő betegekben összefüggés mutatható ki az alvás időtartama és az öngyilkos gondolatok között.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói azt állítják, hogy az inszomniások által átaludt minden plusz óra az öngyilkosság közepes és magas kockázatának 72 százalékos csökkenésével hozható összefüggésbe. "Meglepett bennünket az összefüggés erőssége az alvás mennyisége és az öngyilkosság kockázata között" – mondta a kutatás vezetője, Linden Oliver. "Ez a 72 százalékos kockázatcsökkenés nagyon magas ilyen kis minta esetében."

A tervek szerint június 4-én az Associated Professional Sleep Societies társaság baltimore-i éves konferenciáján bemutatásra kerülő kutatás során 73 olyan személyt vizsgáltak, akik az öngyilkosság kockázatának voltak kitéve. A résztvevők nemét, rasszát, származását és iskolázottsági szintjét beszámítva a kutatók 55 alanyt az alacsony öngyilkossági kockázatú, 18 alanyt pedig a magas kockázati csoportba soroltak.

Az eredmények szerint a plusz alvás mindkét csoportnak, a közepes és a magas kockázatú csoportokra is kedvezően hatott az öngyilkosság kockázatát illetően az alacsony kockázatú személyekhez viszonyítva. Az alváshiány a szakértők szerint a depresszióval és a gyenge döntéshozási képességgel is összefügg. Oliver éppen ezért úgy véli, hogy az eredmények újfent alátámasztják a megfelelő mennyiségű alvás jelentőségét.

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia adatai szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának mintegy 10-15 százaléka szenved álmatlanságban, amit distressz vagy nappali diszfunkció kísér. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy bár eredményeik az alvás időtartamának és az öngyilkosság kockázatának kapcsolatát mutatják, ez még nem bizonyít ok-okozati összefüggést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra