A túl sok vagy túl kevés alvás elhízáshoz vezet

Egy nemrég végzett kutatás szerint a napi 7-8 óránál több, illetve kevesebb alvás súlygyarapodáshoz vezet.

A québeci Laval Egyetem táplálkozás-szakértőinek megfigyelései szerint azok az emberek, akik napi 9-10, illetve 5-6 órát alszanak sokkal gyakrabban híznak el, mint az általában ajánlott 7-8 órát alvók. "Az utóbbi idők kutatásaiból egyértelműen kiderült, hogy van összefüggés a napi alvásidő és a testtömeg-index között. Ha az ember napi 7-8 órát alszik, jó esélye van, hogy megőrizze egészséges súlyát és jó alakját" - nyilatkozta Dr. Donna Arand kísérleti pszichológus, a daytoni Ketterin Kórház alvási rendellenességekkel foglalkozó központjának munkatársa.

A kutatók hat éven keresztül 276, 21 és 64 év közötti felnőtt életét követték figyelemmel. Elsősorban alvási szokásaikat vizsgálták, és ezzel párhuzamosan időről időre ellenőrizték a testtömeg-indexüket. Az eredmények szerint azok a résztvevők, akik túl keveset (napi 5-6 óra) aludtak, átlagosan 1.98 kilogrammal nyomtak többet, mint azok, akik napi 7-8 órát töltöttek pihenéssel. A túl sok alvás sem vezet jóra, ezek a résztvevők átlag 1.58 kilogrammal voltak nehezebbek, mint a normál alvók.

"Bár az okok nem teljesen világosak, valószínű, hogy a rossz alvás megzavarja az étvágy szabályozásáért felelős hormonok működését, és így a túl sokat illetve túl keveset alvók akkor is éhesnek érzik magukat, amikor a szervezetüknek nincs szüksége táplálékra" - nyilatkozta Dr. Angelo Tremblay, a kutatás vezetője. "A jó alvás természetesen nem oldja meg a világ összes túlsúlyos emberének a problémáját, de első lépésnek kiváló lehet az elhízás leküzdésében" - tette hozzá Dr. Arand.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra