A túl sok alvás így bosszulja meg magát

Korábbi kutatások igazolták, hogy alvászavarok, illetve tartós alváshiány esetén magasabb a stroke kialakulásának kockázata, egy friss tanulmány szerint azonban az is káros, ha az átlagnál többet alszunk.

A stroke az agy gyorsan lezajló, átmeneti vagy ritkábban véglegessé váló funkciókárosodása. Kialakulásakor csökken az érintett agyi terület véráramlása, ezzel összefüggésben pedig a szövetek oxigén- és tápanyagellátása is lecsökken vagy megszakad. Ennek leggyakoribb oka, ha az agyi erekben valamilyen akadály (pl. vérrög) keletkezik. Agyunk normális működéséhez ugyanis elengedhetetlen a megfelelő vérellátás, mivel a vérrel jut el a sejtekhez a nélkülözhetetlen oxigén és cukor. 

Agyvérzés és agyérgörcs, azaz stroke esetén azonnal cselekedni kell. Mutatjuk, mik a legfontosabb teendők.

Agyi érkatasztrófa kapcsán egyre több rizikófaktort derítenek fel az orvosok. A cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint például mind olyan tényezők, amelyek hajlamosítanak rá. Az utóbbi években pedig elkezdték vizsgálni azalvásés a szélütés kapcsolatát is. Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, megállapították, hogy az inszomnia akár az agyi érkatasztrófa "előszobája" is lehet, mivel gyakran arra utal, hogy nem megfelelő az agy vérkeringése. Egy kínai kutatócsoport most pedig azt tanulmányozta, vajon a túl sok alvás milyen hatással van a stroke kialakulására.

A friss kutatás szerint komoly probléma is lehet abból, ha nemcsak éjjel, de napközben is sokat alszunk. Fotó: iStock
Komoly probléma is lehet abból, ha nemcsak éjjel, de napközben is sokat alszunk. Fotó: iStock

Alvásból is megárt a sok?

A Huazhong Tudományegyetem orvosai közel 32 ezer ember alvási szokásait és egészségügyi állapotát vetették össze, és követték nyomon 6 éven át. Az alanyok átlagosan 62 évesek voltak, és korábban sosem estek át stroke-on, ám a kutatás éveiben összesen 1557 szélütést regisztráltak náluk. A résztvevők 24 százaléka legalább napi 9 órát aludt, és 8 százalékuk gyakran 90 perces sziesztát is beiktatott.


Az adatok összesítéséből kiderült, hogy önmagában a 8 óránál hosszabb alvásidő nem növelte a stroke kialakulásának veszélyét. Azoknál azonban akik minimum 9 órát aludtak éjjelente, és mellette még nappal is sziesztáztak 90 percet, 85 százalékkal nagyobb arányban fordult elő agyi érkatasztrófa. "Az eredmények arra utalnak, hogy a túl sok alvás ronthat a pihenés minőségén, aminek hosszú távon súlyos következményei lehetnek" - magyarázta a kutatás vezetője, dr. Xiaomin Zhang, ám hozzátette, hogy a pontos összefüggések megértéséhez további vizsgálatok szükségesek.

Forrás: Medical News Today

Értékelje a cikket!

Tisztelt Doktornő/Úr!

Kb. 1,5 éve apukám (65 éves) strokot kapott, a bal oldala lebénul, az elmúlt másfél év alatt sokat javult. Jelenleg a keze nem műkődik rendesen, minden más rendbe jött.
Idén nyáron a tengerpartra szeretnénk utazni vele, kb. 600km-t kellene autóban tölteni. 
A kérdésem az lenne, hogy utazhat-e, mennyire veszélyes a hosszú utazás, a meleg és a napsütés. Mi a véleménye az utazásról? 
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Kérdező! Utazás esetén érdemes odafigyelni egy-két dologra, pl. hogy legyen érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyájuk vagy egyéb utasbiztosításuk, mert bármi történhet Önökkel egy hosszabb út során. Fontos, hogy az Édesapj...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt szinte felhőtlen időben lehet részünk, a napsütésé lesz a főszerep.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag