A szívünkre így vigyázhatunk alvással

A Scientific Reports nevű szaklapban jelent meg az a kutatás, amely a stabil alvási rutin hatását vizsgálta a szívre, illetve az anyagcserére vonatkozóan. Jó, ha minden este ugyanabban az időben térünk nyugovóra.

A keringési rendszer megbetegedéseinek számos rizikófaktora áll kapcsolatban az alváshiánnyal. Ezek közé tartozik a súlynövekedés, az inzulinrezisztencia, a 2-es típusú cukorbetegség és a magas vérnyomás is. Ugyanakkor ha mindennap ugyanabban az időben kelünk fel, illetve fekszünk le, az sokkal többet nyom a latban az egészségünk szempontjából, mint elsőre gondolnánk.

Alvás közben ez történik a testünkkel Az alvást alapvetően pihenésnek fogjuk fel, pedig testünk és agyunk nagyon is komoly munkát végez ilyenkor. Kattintson a részletekért!

Ezért fontos a pihentető alvás

Egy 2017-ben készült tanulmány " social jet lagként " (társasági jet lagként) emlegeti a jelenséget, amely azt foglalja magában, hogy rohanó, rendszertelen életmódjuk miatt az emberek különféle időpontokban fekszenek és kelnek a hétköznapokon, illetve hétvégén, és amely a tanulmány szerint megnöveli a szívbetegség kialakulásának esélyét. Korábbi kutatások igazolták, hogy az elhízás, illetve a cukorbetegség gyakrabban érinti azokat, akik hétvégente tovább maradnak ágyban.

A Duke University Medical Center kutatása szerint pedig a rendszeres, állandó alvási rutin kialakítása, illetve betartása kifejezetten kulcsfontosságú lehet az egészséges anyagcsere , illetve a stabil egészségi állapot elérésében, illetve megőrzésében. A szakemberek a kutatás során csaknem 2000, 54 és 93 év közötti felnőtt alvási szokásait vizsgálták, akiknek sosem voltak (dokumentált vagy diagnosztizált) alvásproblémáik. Ők alvás közben olyan szerkezetet viseltek, amely minden adatot, változást rögzített az alvásukkal kapcsolatban. Az eszközöket egy héten át viselték, mellette pedig alvási naplót is vezettek.

A hosszú és pihentető alvás a szívünk és az anyagcserénk szempontjából is fontos
A hosszú és pihentető alvás szívünk és anyagcserénk szempontjából is fontos

Az eredmények azt mutatták, hogy a kutatásban résztvevők közül a rendszertelen alvási ritmussal rendelkezőknek nagyobb volt a testtömegindexe, magasabb a vércukra, a vérnyomása és az A1c hemoglobin-szintje, ezért megnövekedett az esélyük rá, hogy a következő évtizeden belül szívrohamot vagy stroke-ot kapjanak - legalábbis azokhoz képest, akiknek az alvási ritmusa rendszeres volt. Emellett azoknak a kutatási alanyoknak, akik gyakran feküdtek és keltek fel eltérő időben, a depresszióra, illetve a krónikus stresszre is megnőtt az esélyük.

A kutatás vezetője ugyanakkor hozzátette, hogy egyelőre nem jelenthetik ki egyértelműen, hogy a rendszertelen alvási ritmus egészen biztosan egészségügyi kockázatnak számít, mert az is lehetséges, hogy éppen az egészségügyi problémák vagy a magas testsúly az, amely hatással van az alvási ritmusa. Éppen ezért további kutatásokra és vizsgálatokra lesz szükség, hogy pontosan megértsék, a két állítás közül melyiknek nagyobb a valóságtartalma, vagyis ahogy a szakember fogalmazott: "megfejtsék, hogy a tyúk vagy a tojás létezett-e hamarabb".

Akárhogy is, a legtöbb kutató és szakember egyetért, hogy a stabil alvási ritmus kialakítása és az ahhoz való konzekvens ragaszkodás egészségügyi szempontból mindenképpen hasznos és jó hatással van az egész szervezetre, ezért minden egészségtudatosan élő embernek kifejezetten javasolt.

Forrás: medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra