A rossz alvók rövidebb ideig élnek?

Bormuslincákkal végzett kísérletek során a tudósok felfedeztek egy olyan mutációt a génállományban, melynek hatására az érintett rovarok harmadannyit aludtak a többiekhez képest.

A kísérletek során vizsgált rovarok rövidebb ideig is éltek - olvashatjuk a Dailymail-en .

Bár az emberek és a muslincák igen kevés hasonlatosságot mutatnak, úgy tűnik, az alvásmechanizmusban, valamint az ébrenlét és alvás ciklusában igen nagy az egyezés. A kutatás vezetője, Nicholas Stavropoulos, a New York-i Rockefeller Egyetem professzora szerint a kutatás eredményei közelebb vihetnek az alvási rendellenességek kezeléséhez.

Az inszomnia génjét hordozó muslincák a szokásos 927 perc helyett mindössze 317 percig aludtak, azt is szaggatottan, rövidebb alvási szakaszokkal. Sőt nemcsak az alvás hossza csökkent, de minősége is rosszabb lett: az állatok gyakran felriadtak.

Úgy tűnik, a gén hatását a szervezet homeosztázisának, azaz belső egyensúlyának megváltoztatása által érte el. Ez független az alvás cirkadián ritmusától, és hatása a testre a nap bármely szakában érvényesülhet. A gén ugyanis az elalvást segítő fehérjék termelődését csökkenti az agysejtekben.

A tudósok azt is megfigyelték, hogy a mutáns gént hordozó muslincák kétharmad annyi ideig éltek, mint a többiek. Amikor azonban a megfelelő géneket eltávolították a mutáns állatok idegsejtjeiből, a különbség eltűnt. Rosszul aludtak ugyan, de ugyanannyi ideig éltek, mint a többi muslinca.

A kutatás vezetője szerint ez azt jelenti, hogy a csökkent alvásmennyiség elválasztható a rövidebb élettartamtól, azaz az inszomnia, bár egészségi állapotunkra hatással lehet, nem feltétlen jelent rövidebb életet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra