+10° - +26°
Nincs front

A nyugalom ára (x)

HáziPatika

Ugye milyen idegőrlő álmatlanul forgolódni az ágyban, ahelyett, hogy édesen aludnánk? Az alvászavar az egyik legelterjedtebb stresszbetegség, amely nemcsak az éjszakákat, a nappalokat is megkeseríti. A kevés alvás miatt visszaeshet a munkahelyi teljesítmény, koncentrációzavar léphet fel, ingerlékenyebbek leszünk, szorongani kezdünk, mígnem mindez ördögi körré alakul. Ne hagyjuk, hogy így legyen, mutatjuk, mit tehet a nyugodt éjszakákért!

A mindennapos stressz és feszültség az egész szervezetünkre rossz hatással van, pedig a bárányok számolgatásán kívül számtalan módon tehetünk a nyugalmas alvásért. Alvásszakértők szerint a 18-64 év közötti felnőtteknek 7-9 órányi alvásra van szükségük naponta ahhoz, hogy kipihenten ébredjenek. A nyugodt alvásért pedig nappal tehetjük a legtöbbet, például úgy, hogy:
  • Nem, vagy csak keveset szundítunk napközben;
  • Késő délután már nem iszunk koffeines italokat;
  • Minden este ugyanakkor megyünk aludni;
  • Minden reggel ugyanakkor kelünk fel;
  • Alvás előtt relaxáló tevékenységekkel kapcsolódunk ki, mint amilyen az olvasás, meditálás vagy egy jó meleg fürdő;
  • Alvás előtt 2 órával már nem eszünk nehezet (viszont a jó alvást segíti például a banán, a mandula, a tej vagy a zabpehely);
  • Kizárjuk az elektromos kütyüket;
  • Mozogjunk rendszeresen, de alvás előtt 2-3 órával már ne végezzünk megerőltető edzést.

Ha mindezek ellenére fennállnak és nem is javulnak az alvásproblémák, akkor érdemes kipróbálni vény nélkül kapható, gyógynövényalapú készítményeket. A gyógynövénytartalmú altatók előnye, hogy nem okoznak hozzászokást, ezért hosszú távon is használhatók.

Egy nyugodt éjszaka után napközben is jóval kipihentebbek és produktívabbak lehetünk. Fotó: 123rf
Egy nyugodt éjszaka után napközben is jóval kipihentebbek és produktívabbak lehetünk. Fotó: 123rf

A Sedacur forte a macskagyökér, komló és citromfű kombinációjával napközben jó közérzetet, éjjel nyugodt alvást biztosít. Oldja a feszültséget, nincs kellemetlen mellékhatása, nem tompítja a figyelmet, ezért nem befolyásolja hátrányosan a szokásos nappali tevékenységet.

A népi gyógyászatban régóta használatos a macskagyökér vagy valeriána, amelynek kedvező hatását már az ókorban is ismerték. A növény gyökerének kellemetlen szaga érdekes módon vonzza a macskákat, innen ered népi elnevezése, a macskagyökér. Alacsonyabb dózisban nyugtalanság, magasabb dózisban ideges eredetű alvászavar kezelésére alkalmas. Ugyanilyen stresszoldó hatása van a citromfűnek is, amelyet kétezer éve használ az emberiség és az "ideges" eredetű, úgynevezett funkcionális szív- és emésztőrendszeri panaszokat is képes enyhíteni. A komlót, illetve komlótobozzal töltött párnát szintén álmatlanság ellen használtak a régiek.

A növényi alapú készítmények - mint amilyen a Sedacur forte is - nem befolyásolják a koncentrációképességet, sem az autóvezetéshez szükséges képességeket.

Vény nélkül kapható gyógyszer
Vény nélkül kapható gyógyszer

A növényi altatókkal és a fent említett napi rutin kialakításával sokat tehetünk a nyugodt éjszakákért, és bár a készítmény nem okoz függőséget, célszerű a szedését időnként szüneteltetni, mert előfordulhat, hogy a páciens ideig-óráig altató nélkül is visszatalál az éjszakai nyugalmához.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. 

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet és kiderül az ég, a Tiszántúlon még borult, esős marad az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag