A kevés alvás tényleg gyilkol?

Ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszunk éjjelente, az közelebb hozza a halálunk időpontját.

Brit és olasz tudósok megállapították, hogy ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszunk, akkor megnő az esélyünk arra, hogy idő előtt eltávozzunk e földi létből. Ugyanezzel a cseppet sem rózsás kilátással kecsegtet az is, ha úgy döntünk, hogy 9 óránál is tovább húzzuk a lóbőrt - állítják a Warwick Egyetem és a Federico II Egyetem tudósai.

A Sleep című szaklapban jelent meg az 1,3 millió európai, ázsiai és amerikai ember adatait feldolgozó, 25 éves távlatot átfogó tanulmány, melynek vezető szerzője Francesco Cappuccio prosfesszor, a Warwick Egyetem Alvás-, Egészség- és Társadalomtudományi munkacsoportjának vezetője.

A szakértő így nyilatkozott a Guardian című mértékadó brit lapnak: "Folyamatosan 6 és nyolc óra közötti időtartamú alvás a legoptimálisabb az egészségünk szempontjából." A szerzők megemlítik azt is, hogy munkájuk igazolja azokat a korábbi tudományos eredményeket, amelyek szerint a rövid alvásidő cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, elhízáshoz és szívproblémákhoz vezet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra