A jó alvás ezért fontos (2)

Az alvás mechanizmusáról, a cirkadián ritmusról, a kialvatlanságról, a nappali álmosságról és az alváskutatásokról is szó volt a közelmúltban megtartott alvás világfórumon. A szakemberek beszéltek továbbá az alvásipar helyzetéről és lehetőségeiről, illetve a mindennapi alvást segítő eszközökről, módszerekről is.

A világkonferencián nemzetközi összefogást szorgalmaztak az alvás szakemberei. A kanadai Vancouverben tanácskozó résztvevők 75 ország tapasztalatait adták közre.

alávs, jó alvás, minőségi alvág, alvás minősége, alvás mennyisége
Az egészségünk bánja, ha nem alszunk eleget. Fotó: iStock

A minőségi alvás fontossága

Minden emberhez el kell juttatni a saját és a környezete (családja) egészségének megőrzéshez szükséges ismereteket, kiemelve az alvászavarok és az alvásbetegségek megelőzését és a minőségi alvás feltételeit - hívták fel a figyelmet a világfórum résztvevői.

Az alváshiányra utaló különös jelekről korábbi cikkünkben olvashat!

A kormányok és egészségügyi intézmények felelőssége mellett mindenkinek megvan a maga lehetősége és feladata. Az ezen a területen példamutató tevékenységet végző országok közül a legjobbakat a világszervezet elismerésben is részesítette. Idén Magyarországot is díjazták is az alváskultúra alakításáért, a World Sleep Day nemzetközi alvásmozgalomban való magas színvonalú részvételéért és a széles körű társadalmi mozgalom szervezéséért.

Az alváshiány súlyos következménye

Ahogy korábban megírtuk , a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás fontosságára már az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára is felhívta a figyelmet. Horváth Ildikó arról beszélt, hogy a nyugati világ technológiai átalakulása olyan alvási szokásokat alakított ki, amelyek nem természetesek az emberi szervezetnek.

Egyes adatok szerint az európai uniós felnőtt lakosság 29,6 százalékának, valamint a magyarok 31,3 százalékának van valamilyen alvásproblémája. A megfelelő alvás azonban elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez, így mindenkinek a saját felelőssége, hogy időben feküdjön le aludni. A szülők ezzel is példát mutathatnak gyermekeiknek - hangsúlyozta az államtitkár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra