A 10 legmegdöbbentőbb kóma-történet

Több esetet is feljegyeztek, amikor a kóma hatására a beteg teljesen megváltozott. Volt olyan gyerek, aki dohányozni kezdett, más elfelejtette anyanyelvét. Volt nő, aki kómában szülte meg kisfiát és apa, aki 19 év után felébredve ismerte meg a lányát.

Sok hihetetlen történet kering a kómáról, illetve a kómából való ébredésről. Íme tíz hihetetlen, ám megtörtént eset!

1. A kislány, aki a Mamma Miát énekelve ébredt fel

A hároméves Layla Towsey agyhártyagyulladása következtében kómába eset, ám öt nap múlva felébredt és az Abba örökzöld slágerét, a Mamma Mia! című dalt kezdte el énekelni. Ezt követően levették a lélegeztetőgépről és csak pár seb emlékeztette onnantól a betegségre.

2. Cigizni és inni kezdett a hároméves

Egy hároméves kislány dohányozni és inni kezdett, miután felébredt a kómából, amely egy autóbaleset következménye volt. Ya Wen magához térve függővé vált, napi legalább egy doboz cigarettát szív. Szülei szerint gyermekük természete teljesen megváltozott, amióta ötnapnyi kóma és számos műtét után kijött a kórházból. Édesanyja kifejtette: úgy viselkedik, mint a felnőttek, a wc-ben elbújva szívja apja cigarettáját, ráadásul azóta csak fiúruhákat hajlandó hordani.

3. A fiú, aki káromkodással ébredt

Egy édesanya 41 napot virrasztott műtéten átesett fia mellett. A 22 éves fiú, aki egy autóbaleset után került kómába, ébredése utáni első mondata egy káromkodás volt - ezzel tudatta, hogy minden rendben.

4. A nő, aki kómában szülte meg gyermekét

Valerie Leah-nek nem adatott meg, hogy megcsodálja újszülött kisfia rózsaszín arcocskáját, mert Oliver világra jöttekor ő kómában feküdt. Az akkor 35 éves Valerie 27 hetes terhesen kapta el a sertésinfluenzát. Hogy megmentsék az ő és a magzat életét, az orvosok úgy döntöttek, hogy mesterségesen kómában tartják. Kisfia császármetszéssel született meg, Valerie egy héttel később nyitotta ki szemeit, ekkor láthatta először gyermekét.

5. A lány, aki elfelejtette az életét

Liz Sykes hetekig volt kómában és agysérülést szenvedett, de túlélte és felébredt. A története 2008-ban kezdődött, amikor az otthonából a munkahelyére tartva egyszer csak teljesen összeszedetlen lett, nem tudta, hol van, vagy hogy kell eljutnia dolgozni. Az akkor 23 éves nőre egy héttel később fájdalmas rohamok törtek. Barátja kórházba vitte, ahol az orvosok, hogy kiderítsék, mi a baja, három hétre kómába altatták. Végül enkefalitiszt állapítottak meg nála, amelyet vírus, vagy egy szúnyog csípése okozhatott. Amikor felébredt, az emlékei teljesen törlődtek. Még járni és beszélni is újra meg kellett tanulnia. Összesen 11 hónapot töltött kórházban, de a mai napig szenved a rövidtávú memóriája elvesztésétől.

6. A nő, aki kómába esik, ha kimondja: "szeretlek"

Egy édesanya egy nagyon ritka betegséggel küzd: mindig kómába esik, valahányszor kimondja gyermekeinek: "szeretlek". Az 53 éves Wendy Richmond, egyfajta "ébren alvásba" merül, ha erős érzelmek érik, nevet, vagy épp sír. Az asszony a szakértők szerint narkolepsziában szenved, amelyet már kora harmincas éveiben diagnosztizáltak.

7. A horvát lány, aki tökéletesen beszélt németül

Egy tinédzser kómába esett, majd felébredve egy teljesen más nyelvet beszélt, mint az eredeti anyanyelve. A 13 éves Sandra Ralic korábban horvátul beszélt, ám miután felébredt egy 24 órás kómából, elfelejtette anyanyelvét, viszont tökéletesen kommunikált németül. Szülei és orvosai is értetlenül állnak az eset előtt.

8. A szexőrültté változott nagypapa

Egy 81 éves nagypapát házi felügyelet alá helyeztetett családja, miután egy bizarr balesetet követően szexfüggő lett. Angelo De Luca négy napig volt kómában, mert svájci otthonában leesett egy szilvafáról. Családja megdöbbenve tapasztalta, hogy a műtét és ébredése után egy begerjedt tinédzserré változott. Egy alkalommal például 3000 fontot hagyott ott egy helyi bordélyban olyan lányokért, akik az unokái lehettek volna.

9. A férfi, aki 19 évig aludt

Egy férfi 19 év kóma után édesanyjához fordult, és azt mondta: "Mama". Az akkor 19 éves Terry Wallis 1984. július 13-án épp kislánya születését ünnepelte, amikor a teherautó, amit vezetett, felborult. Csak egy nappal később találtak rá, akkor már kómában volt. Az orvosok nem adtak sok esélyt arra, hogy valaha is felébred, ezért szülei és felesége egy rehabilitációs központba fektették, de minden második hétvégén hazavitték a családi farmra és beszéltek hozzá. Egy alkalommal édesanyja meglátogatta, és legnagyobb meglepetésére a férfi kinyitotta a szemét. Ekkor ismerte meg 19 éves lányát is. Ám nem könnyű feldolgoznia a kiesett időt, amikor megkérdezték például, ki az amerikai elnök, azt válaszolta: "Ronald Reagan". A történet külön érdekessége, hogy a férfi balesete péntek 13-án történt, és szintén egy péntek 13-i napon tért magához.

10. A férfi, aki a kómát választotta

Évekig tartó gyötrelmesfájdalomután, amelyet egy ritka betegség okozott és amelytől öngyilkossági gondolatai támadtak, John Roach úgy határozott, hogy kipróbál egy új eljárást, és mesterséges kómába altatta magát. Az ötvenéves férfi egyike a körülbelül 100 krónikus fájdalommal küzdő betegnek, akit egy új kutatás alapján orvosai ketamin segítségével kómába segítettek. A módszer sikeres volt, azóta ismét tud kézen fogva sétálni feleségével és meg tudja ölelni unokáit.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag