Kérdés: Kétéves gyerekem igazi örökmozgó, ördögfióka. Lehetséges, hogy ADHD-s?

Kisgyermekkorban még nem szoktak erre gondolni, bár az ADHD-s gyerekek jelentős részénél (szakértők szerint körülbelül kétharmadánál) akár már kétéves korban szembetűnőek is lehetnek a jelek. Legtöbbször jellemző az átlagosnál sokkal magasabb aktivitási szint és az óvatosság hiánya. Ez veszélyt jelent számukra, ezért állandó felügyelet szükséges melléjük, mivel az érintett gyerekek sokkal gyakrabban, körülbelül háromszor annyian szenvednek balesetet, mint a kortársaik átlagosan. Akaratosak, makacsok, ha valamit nem kapnak meg, vagy valami nem jól sikerül, indulataikat hangos sírással, dührohammal fejezik ki. Ugyanakkor vannak köztük olyanok is, akiknél a figyelemzavar erősebb, mint a túlzott mozgékonyság, náluk éppen ellenkezőleg, visszahúzódásban, szégyenlőségben is megnyilvánulhat ez az állapot. Legtöbb érintettnél csak iskoláskorban derül ki, hogy gond van.

Kérdés

Kétéves gyerekem igazi örökmozgó, ördögfióka. Lehetséges, hogy ADHD-s?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza:

Kisgyermekkorban még nem szoktak erre gondolni, bár az ADHD-s gyerekek jelentős részénél (szakértők szerint körülbelül kétharmadánál) akár már kétéves korban szembetűnőek is lehetnek a jelek. Legtöbbször jellemző az átlagosnál sokkal magasabb aktivitási szint és az óvatosság hiánya. Ez veszélyt jelent számukra, ezért állandó felügyelet szükséges melléjük, mivel az érintett gyerekek sokkal gyakrabban, körülbelül háromszor annyian szenvednek balesetet, mint a kortársaik átlagosan. Akaratosak, makacsok, ha valamit nem kapnak meg, vagy valami nem jól sikerül, indulataikat hangos sírással, dührohammal fejezik ki. Ugyanakkor vannak köztük olyanok is, akiknél a figyelemzavar erősebb, mint a túlzott mozgékonyság, náluk éppen ellenkezőleg, visszahúzódásban, szégyenlőségben is megnyilvánulhat ez az állapot. Legtöbb érintettnél csak iskoláskorban derül ki, hogy gond van.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció