Mellkasműtét egyetlen lyukon keresztül

Magyarországon egyedül az Országos Onkológiai Intézetben alkalmazzák a jelenleg legmodernebbnek tekintett, egy lyukon keresztül végzett mellkassebészeti műtéteket. Négy hónap alatt több mint húsz betegen végeztek sikeres beavatkozást.

Vadonatúj eljárással, úgynevezett egy lyukon keresztül végzett technikával operálnak az Onkológiai Intézetben. Míg a hagyományos mellkassebészeti, úgynevezett kulcslyuk-technológia során két vagy három nyílást ejtenek a beteg mellkasán, a legújabb módszerrel egyetlen, három-négy centiméteres lyukon keresztül vezetik be a kamerát és a szükséges endoszkópos eszközöket.
Kocsis Ákos József, az Országos Onkológiai Intézet klinikai főorvosa az M1 - Minden tudás című műsorában kifejtette, ez az úgynevezett uniportális videotechnikával végzett minimálinvazív mellkassebészeti műtét. Szavai szerint a hagyományos, nyitott műtéthez képest minimálinvazív eljárás kis metszésből történik. Onkológiai szempontból ugyanazt a célt és eredményeket tudják vele elérni, de a betegnek sokkal kíméletesebb, kevesebb fájdalommal jár, és gyorsabban is regenerálódik belőle.

Ahogy minden műtétnél, ennél az eljárásnál is lehetnek szövődmények, ráadásul sebésztechnikailag igen bonyolult. A kisebb vérzéseket és érsérüléseket korábban csak nyitott műtéti eljárással tudták orvosolni, de megfelelő tapasztalattal és rutinnal ma már endoszkópos úton is elláthatóak.

A legújabb mellkassebészeti eljárással mindössze egy kis lyukat ejtenek a mellkason

A legújabb mellkassebészeti eljárással mindössze egy kis lyukat ejtenek a mellkason

Az operáció során a beteg altatásban, oldalfekvésben helyezkedik el a műtőasztalon, az elülső hónaljvonal magasságában, az 5. bordaközben 3 - 4 centiméteres metszést ejtenek. Nem használnak bordaterpesztőt, hanem csak egy lágyrészt eltartó plasztikhengert, amivel feltárják a kis sebet.

A néhány centiméteres bemeneten keresztül vezetik be a kamerát, amellyel belülről át tudják tekinteni a mellkast, azonosítják a beteg területet, és a kis nyíláson keresztül vezetnek be további 3-4 eszközt is. A nyílás mérete természetesen határt szab annak, hogy mekkora daganatot lehet eltávolítani a kis metszésen keresztül.

Általában már a műtét utáni napon eltávolítják a behelyezett belső csövet, harmadnap pedig már hazamehetnek a betegek. Varratszedés a műtét után 2-3 héttel esedékes, ekkor már vissza is térhetnek a megszokott életvitelükhöz a páciensek, mert légzésük is sokkal gyorsabban regenerálódik, mint egy hagyományos műtét után.

Az Onkológiai Intézetben az elmúlt hónapokban körülbelül 70 műtétet végeztek. Ebből a komolyabb, lebenyeltávolító eljárások száma 25 volt.

Az endoszkópos sebészettechnikai eljárás egyes lépéseit asszisztálás közben, az intézet műtőjében sajátíthatják el azok az orvosok, akik még nem ismerik. A cél, hogy mindegyik ott dolgozó sebész el tudja végezni a beavatkozást és az a mindennapi rutin részévé váljon.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 10. - február 16.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
37 200
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +13 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén gyengén fátyolfelhős lesz az ég, de a Dunántúlon egy tőlünk északra elhadó front felhőzete okozhat átmenetileg felhősebb időszakokat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag