Vérvizsgálat, amely előre jelzi a halált

Egy olcsó vérvizsgálattal megjósolható, hogy ki azok a látszólag egészséges páciensek, akiknél magas a szívroham kockázata.

Brit szakértők szerint a troponinteszt jóval hatékonyabb annál, mint amikor csak a vérnyomásból és a koleszterinszintből következtetnek a szív lehetséges betegségeire. Az új módszer azt a fehérjét vizsgálja, amely akkor szabadul fel, ha megsérül a szívizom.

infarktus
Az infarktus során megsérül a szívizom. A troponinteszt ezt deríti fel

Egyelőre csak férfiakon tesztelték, de a Brit Szív Alapítvány kutatói szerint a nők esetében is eredményes lehet a vizsgálat. Az orvosok már használják ezt a tesztet annak megállapítására, hogy a páciensnek volt-e éppen szívrohama. Az Edinburghi és Glasgowi Egyetem kutatói úgy vélik, a vizsgálat a pácienseket segítheti annak elkerülésében is.

Nicholas Mills és kutatótársai az American College of Cardiology című szaklapban megjelent tanulmányukban arra az eredményre jutottak, hogy azok a férfiak, akiknek vérében magasabb a troponinszintje, jóval nagyobb eséllyel szenvednek el szívrohamot vagy halnak meg szívbetegségben a következő 15 évben. Ha ezek a nagy kockázattal élő férfiak preventív kezelést kaptak, például koleszterincsökkentő gyógyszereket (sztatinokat), csökkent a troponinszintjük és a szívbetegség kockázata is.

A kutatásban résztvevő 3300 férfinak magas volt a koleszterinszintje, de korábban egyiküknél sem diagnosztizáltak szívbetegséget. A szakértők terveik szerint a kutatást ezután nőkre is kiterjesztik. "A troponin olyan, mint a szív egészségének barométere: ha csökken, az jó. Úgy tűnik, azt is megjósolja, kik azok, akik profitálhatnak a sztatinokból" - mondta el David Newby, a tanulmány társszerzője.

A magas koleszterinszint megduplázhatja, vagy akár meg is triplázhatja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Ezért fontos tudnunk, hogy a leleten szereplő értékek normálisak, vagy már kórosak. Részletek!

"A troponinteszt segítségével az orvosok azonosíthatják látszólag egészséges egyének rejtett szívbetegségét, és megelőző kezeléseket dolgozhatnak ki azok számára, akiknek leginkább szükségük van rá" - közölte Mills.

Tim Chico, a Sheffieldi Egyetem kardiológia szerint a szívbetegségek fő problémája, hogy nagyon nehéz felismerni a korai jeleket a tünet nélküli embereknél.Mindazonáltal a szívbetegség legjobb kezelése a megelőzése , ezért olyan fontos az egészséges táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás, a dohányzás mellőzése, valamint az egészséges testsúly és vérnyomás megőrzése a szakértő szerint.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra