Szőlőmag: kivonata és olaja is egészséges

A szőlőmag kivonatát, illetve a belőle készült olajat sokan igazi csodaszernek tekintik. A szőlőmag-kivonat különösen gazdag antioxidánsokban és egyéb olyan vegyületekben, amelyek pozitívan hatnak az egészségünkre. Mit érdemes tudni ezekről?

A szőlőmag-kivonat tulajdonképpen a borgyártás mellékterméke - azonban igen értékes "felesleg", ugyanis nagyon sok olyan vegyületet tartalmaz, melyek pozitívan hatnak az egészségünkre. Ezek közé tartoznak többek között a vitaminok, a flavonoidok, a linolénsavak, illetve a polifenolok.
Egyre több kutatás foglalkozik a szőlőmag-kivonat hatásaival, és ezek szerint azért érdemes szedni, mert csökkenti a koleszterinszintet, a krónikus gyulladásokat és a makuladegenerációt is. Gyógyító és megelőző hatással van a szívbetegségekre is, emellett pedig egyesek daganatmegelőző hatásokat is tulajdonítanak neki.

Egy, a Free Radical Biology and Medicine című szaklapban megjelent kutatás szerint a szőlőmag-kivonat, illetve a belőle készült kenőcs helyileg alkalmazva gyorsítja a sebgyógyulást és fokozza a bőr regenerálódását.

Egy másik tanulmány szerzői pedig úgy találták, hogy a szőlőmagban található vegyületek, az úgynevezett proanthocyanidinok erőteljes daganatmegelőző hatással rendelkeznek, és a szőlőmag-kivonat csökkentheti a bőrdaganatok kialakulásának esélyét, illetve csökkentheti annak súlyosságát is.

Szőlő, a szupergyümölcs

A szőlő rengeteg káliumot és szelént, vasat, rezet, mangánt és K-vitamint tartalmaz. Levében, héjában és magjában is számos antioxidáns vegyület található. Milyen további előnyös hatásai vannak? Kattintson!

A szőlőmag-kivonat rendszeres szedésével (amennyiben kiegészítjük azt kalciummal) fokozhatjuk a csontképződést, megerősíthetjük a csontok szerkezetét, így elkerülhetjük, illetve csökkenthetjük a csontritkulást.

A szőlőmag-kivonatot igen előnyösnek tartják a különböző szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, illetve az azokkal összefüggő vérérkárosodások megelőzésében. A Mutation Research/Fundamental and Molecular Mechanisms of Mutagenesis című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint a szőlőmagban található, már említett vegyületek, a proanthocyanidinok a C- és E-vitaminokhoz hasonló erős antioxidánsnak bizonyultak.

Rendszeres fogyasztásával megelőzhető az öregedéssel együtt járó kognitív hanyatlás, megőrizhető a szellemi frissesség, és egyes szakemberek szerint akár még az Alzheimer-kór ellen is hatékony étrend-kiegészítő lehet.

A szemünk egészségére is nagyon jó hatással lehet a szőlőmag-kivonat: a makuladegeneráció mellett állítólag a diabéteszes retinopátiát is megelőzi, emellett pedig javítja a szem fényérzékenységét (így elkerülhető a farkasvakságnak vagy szürkületi vakságnak nevezett betegség, melynél az érintett félhomályban feltűnően gyengébben lát, mert a szem képtelen azonnal alkalmazkodni a fény utáni sötétséghez).

A szőlőmag kivonatát, illetve a belőle készült olajat sokan igazi csodaszernek tekintik

A szőlőmag kivonatát, illetve a belőle készült olajat sokan igazi csodaszernek tekintik

A szőlőmag-kivonat szedése nem javasolt azoknak, akik vérhígítókat szednek, mert fokozhatja ezen gyógyszerek hatását, és növelheti a vérzések, zúzódások esélyét. A szőlőmag-kivonat fogyasztása nem javasolt várandós kismamáknak. Kutatások szerint a szőlőmagkivonat hatással van a hormonális rendszerre is, elsősorban arra az ösztradiol nevű hormon előállítására.

Szőlőmagolaj

A szőlőmag-kivonat előállítása során olaj is kipréselhető a magból, amely szintén jó hatással van szervezetünkre: a szőlőmagolajban lévő többszörösen telítetlen zsírsavak igen egészségessé teszik. Belsőleg használva a következő előnyös tulajdonságait jegyezték fel:
  • szívbarát és védi a keringési rendszert a meszesedéstől
  • erősíti a vérereket és a hajszálereket
  • növeli a HDL (jó) koleszterin szintjét
  • magas antioxidáns tartalma miatt gátolja az öregedést és fiatalítja a bőrt
  • kedvező hatása van a prosztatára és az impotenciára
  • nőknél a változó kor kellemetlen tüneteit enyhíti
A szőlőmagolajat a bőrápolásban mindenképpen érdemes felhasználni, mert nagyszerűen hidratálja és magas vitamintartalmának köszönhetően ápolja a bőrt, emellett pedig nagyszerű alap- vagy vivőolaj lehet aromaterápiás kezelésekhez.

Az étrend-kiegészítőt megvásárolhatjuk bioboltokban, gyógyszertárakban egyaránt.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 13. - január 19.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
12 370
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-6, 0 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a lgetöbb helyen napos idő lesz, de néhol csak lassan ritkulnak a ködfoltok.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag