Szívritmuszavar: elég, ha a csuklónkra pillantunk?

Az okoseszközök hasznosak lehetnek, ugyanakkor a szívritmuszavar felismerése és pontos diagnosztizálása szakorvosi kompetenciát igényel.

A szívritmuszavar, szaknyelven aritmia, a szívverés ritmusának megváltozását jelenti. Egészséges körülmények között a felnőtt szív percenként 60-100 alkalommal ver szabályos ritmusban. Szívritmuszavar esetén azonban a szív túl gyorsan (tachycardia - 100 feletti pulzusszám), túl lassan (bradycardia - 60 alatti pulzusszám) vagy szabálytalan ritmusban dobog. A szív négy üregének összehangolt működését és ezáltal a folyamatos vérkeringést egy „természetes pacemaker” irányítja, amelynek kiindulópontja a jobb pitvarban található szinuszcsomó. Amikor ez az elektromos rendszer meghibásodik, szívritmuszavar alakul ki, amely bármely életkorban előfordulhat, gyakorisága azonban az évek számával együtt növekszik (főként 65 év fölött). A leggyakrabban előforduló szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció több mint 11 millió embert érint csak Európában. Magyarországon a betegek száma megközelíti a 300 ezret. Aggasztó azonban, hogy az érintettek mintegy 25 százaléka, vagyis csaknem 100 ezer ember nem is tud a betegségéről.

Mi váltja ki a szívritmuszavart?

A szívritmuszavar kialakulásának számos oka lehet. A leggyakoribbak közé tartoznak a szívbetegségek (szívroham, szívelégtelenség, szívbillentyű-problémák, koszorúér-betegség, valamint örökletes szívizom és ioncsatorna betegségek), az elektrolitegyensúly-zavarok (nátrium, kálium, kalcium és magnézium hiánya vagy túltengése), a hormonális problémák (pajzsmirigy túl- vagy alulműködése), valamint közvetetten a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Az életmódbeli tényezők is jelentős szerepet játszanak a szívritmuszavar megjelenésében. A dohányzás, illetve a nikotinbevitel, a túlzott alkohol- vagy koffeinfogyasztás, a krónikus stressz, az alvási apnoe és az elhízás mind növelik a kockázatot. Emellett bizonyos gyógyszerek mellékhatásai is szerepet játszhatnak.

Hogyan ismerhető fel a szívritmuszavar?

A szívritmuszavar leggyakoribb tünetei közé tartozik a szívdobogás-érzés (palpitáció), a szünet érzése a szívverések között, a mellkasi fájdalom, a légszomj, a szédülés, az ájulás és a fáradékonyság. „A szívritmuszavar sokszor alattomos betegség, mert a tünetek nem mindig egyértelműek, vagy akár teljesen hiányoznak. A kezeletlen szívritmuszavar viszont komoly szövődményekhez vezethet. A pitvarfibrilláció például ötszörösére növeli a stroke (agyi infarktus) kockázatát. Magyarországon évente 27 ezer esetben fordul elő hirtelen szívhalál, ami napi szinten 70 ember halálát jelenti3. A szívelégtelenség szintén gyakori következménye az elhanyagolt betegségnek. Ezért nagyon fontos a rendszeres kardiológiai szűrés, különösen a veszélyeztetett csoportok számára” – hangsúlyozza dr. Sári Gyöngyvér Inez kardiológus (Budai Egészségközpont).

okosóra, kardiológia, sportolás
Az okosórák hatékonyan képesek észlelni bizonyos szívritmuszavarokat. Fotó: Getty Images

A szívritmuszavar felismerése és pontos diagnosztizálása szakorvosi kompetenciát igényel. A vizsgálati módszerek közé tartozik az EKG (elektrokardiogram), a Holter monitor (24-48 órás folyamatos EKG-felvétel), az eseménymonitor (hosszabb távú megfigyelés), az echokardiográfia (a szív szerkezetének és működésének ultrahangos vizsgálata) és a terheléses EKG (fizikai terhelés alatti szívritmus vizsgálat). A kardiológus szakorvos kulcsszerepet játszik a diagnózisban és a kezelési terv kialakításában. Ez utóbbi során használhatnak gyógyszereket, például antiaritmiás szereket vagy béta-blokkolókat a szívritmus helyreállítására, kiegészítve véralvadásgátló kezeléssel a stroke kockázatának csökkentésére. A kórosan alacsony, panaszokat okozó szívfrekvencia vagy hosszú kihagyások esetén szükség lehet pacemakerre, vagyis szívritmusszabályozóra, míg súlyosabb esetekben műtéti beavatkozásra is szükség lehet.

Mit tegyünk, hogy elkerüljük?

Az egészséges életmód minden esetben nélkülözhetetlen a kezelésben és a megelőzésben is. A rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott, szívbarát táplálkozás (alacsony só- és zsírbevitel, rostban és vitaminokban gazdag zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonafélék és jó minőségű fehérjék fogyasztása), a dohányzásról való leszokás, az alkoholfogyasztás mérséklése, a stressz kezelése, a megfelelő alvás és a koffein-, illetve alkoholbevitel korlátozása mind hozzájárulnak a szív egészségének megőrzéséhez. Javasolt továbbá a rendszeres háziorvosi vizsgálat, ahol minden konzultáció során kitapintják a pulzust, szabálytalan szívverés esetén pedig EKG-vizsgálatot is végeznek.

Hogyan segíthet a technológia?

A fejlett eszközök új lehetőségeket nyitnak a szívritmuszavar korai felismerésében és követésében. A legújabb kutatások szerint az okosórák hatékonyan képesek észlelni bizonyos szívritmuszavarokat. „Fontos azonban megjegyezni, hogy az okosórák kizárólag szűrőeszközként működnek. Mivel nem minden ritmuszavart észlelnek, és hamis pozitív eredmények is előfordulhatnak, semmiképp sem helyettesítik az orvosi diagnosztikát. Ha az okosóra, otthoni vérnyomásmérő szabálytalan szívverést jelez, mielőbb keressünk fel egy kardiológust a pontos kivizsgálás érdekében. A ritmuszavar mielőbbi felismerésével megelőzhetők a súlyos szövődmények, például a stroke és a szívelégtelenség, javítható az életminőség, és megakadályozható a hirtelen szívhalál” – figyelmeztet dr. Sári Gyöngyvér Inez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

A változókor nem csak a nőket érinti

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Sok napsütésre számíthatunk általában kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki. A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül. A csúcshőmérséklet 26 és 32 fok között várható, északkeleten lesz a kevésbé meleg idő. Késő estére 17 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Az elmúlt napokat meghatározó hidegörvény távozásával gyors melegedés jellemzi időjárásunkat, egyben ez dominálja az orvosmeteorológiai helyzetet is.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra