Stroke: csökkentsük a kockázatot és ismerjük fel időben a tüneteket

Szabálytalanul ver a szíve? Gyakran szédül? Úgy érzi, hogy hevesen ver a szíve? Kapkod a levegőért, mintha nem jutna elég oxigénhez? Ez esetben Önnek valószínűleg pitvarfibrillációja van, amelynek következtében ötször nagyobb a kockázata annak, hogy stroke-ot kapjon. Hogyan csökkenthető a stroke kockázata?

Magyarországon évente 40-45 ezer ember szenved el stroke-ot, akiknek csupán négy százaléka részesül vérrögoldó kezelésben. Ennek egyik oka a késlekedés: a lakosság kis hányada ismeri a stroke tüneteit, későn hívják a beteghez a Mentőszolgálatot, nem kerülnek időben kórházba, és nem történik meg időben a vérrög feloldása vagy eltávolítása, mely jelentősen javítja a betegség kimenetelét.

A betegek száma folyamatosan nő, ezért fontos, hogy a lakosság tisztában legyen azzal, hogy melyek a hajlamosító tényezők, hogyan csökkenthető a stroke kockázata, mi a teendő stroke esetén és milyen súlyos szövődményekkel járhat ez az alattomos betegség.

Ma Magyarországon a cukorbetegség , a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint mind népbetegségnek számítanak. A szív-érrendszeri megbetegedések, ezen belül is a stroke, első helyen szerepelnek a- halálozási okok között. Évente mintegy 13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa következtében, holott ez a szám a betegség korai felismerésével csökkenthető lenne, és jelentősen javítható lenne a stroke kimenetele, a betegek életminősége.

A lakosság megfelelő felvilágosítása érdekében a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság elindította a"Szívvel a stroke ellen!" országos programját, aminek célja, hogy felhívja a figyelmet a pitvarfibrilláció (pitvari remegés, mely egy az időskorban előforduló jóindulatú szívritmuszavarok közül) és az ischaemiás stroke (agyinfarktus) betegségek összefüggésére és veszélyeire, hangsúlyozva a megelőzés és a kezelés korai megkezdésének jelentőségét, valamint a terápiahűség fontosságát.

Hogyan lehet megelőzni a stroke-ot?

A megelőzéshez az egészségtudatos életmód mellett rendszeres szűrésre van szükség. Akut esetben azonban hívni kell a mentőket, hogy a beteg minél hamarabb megfelelő intézménybe kerülhessen, és ott megkezdhessék a kezelését. A pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetében különösen fontos a stroke megelőzése, mert náluk ötször nagyobb esély van a stroke kialakulására.

Stroke, agyvérzés, szélütés: mi a különbség? A stroke az agy körülírt területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy véglegessé váló funkciókárosodása. A szövetkárosodást okozhatja oxigénhiány, az ereket elzáró vérrög, vagy vérzés, ha az agyi ér megreped. Tudjon meg mindent az egyes károsodások tüneteiről, kezelési lehetőségükről!

A betegségük felismerése után, a stroke elkerülése érdekében folyamatos véralvadásgátló terápiára van szükségük. Ez szerencsére a mai fejlett orvostudománynak köszönhetően már egyszerűen, állandó vérvétel és rendszeres laboratóriumi ellenőrzés nélkül, szájon át beszedhető készítményekkel orvosolható, megkönnyítve a betegek életét.

Milyen tünetek és előjelek lehetnek segítségünkre a stroke kialakulásának felismerésében?

  • Hirtelen fellépő féloldali végtaggyengeség, bénulás, ernyedt, zsibbadt arcfél (arcizmok, kar, láb bénulása az egyik testfélen)
  • Hirtelen kialakuló beszédértési- vagy hangképzési zavar (afázia), szóformálási nehézség
  • Hirtelen bekövetkező látászavar, kettős látás, látótér kiesés, látásvesztés
  • Hirtelen egyensúlyvesztés, szédülés, koordinációs zavarok
  • A térérzékelés hirtelen elvesztése, memóriazavar

Mit tegyünk, ha bizonytalanok vagyunk?

  • Ha valaki bizonytalan, nem ismeri fel egyértelműen a stroke tüneteit, az alábbi egyszerű feladatokat kell elvégeztetni a beteggel és figyelni az eredményt.
  • Mosolyogjon, vagy mutassa fogait! Arcának egyik fele ernyedt, aszimmetrikussá vált?
  • Emelje fel vízszintesig mindkét karját! Lehanyatlik-e valamelyik keze?
  • Ismételjen meg egy egyszerű mondatot! Összefolynak a szavai? Helytelenül ismétel? Nem talál egyes kifejezéseket?

Mivel a stroke nem fáj, hajlamosak vagyunk várni a tünetek elmúlását, ezzel veszélyeztetve a teljes felépülésünket, mi több saját életünket. Ha csak a gyanúja is felmerül a stroke-nak azonnal hívjuk a mentőket és mondjuk ki, hogy stroke-ra gyanakszunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra