A szív egészségéért ezeket igyuk

Egyes teafajták különösen jót tesznek a szívünknek, de nem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire kell figyelni, hogy maximálisan kihasználhassuk az italok pozitív egészségügyi hatásait.

Fekete tea

Bár a fekete tea előállítása során elveszíti antioxidáns tulajdonságainak nagy részét, bőven marad még benne jótékony vegyület, amivel segíthetjük a szívünk működését. Egy tanulmány szerint, azoknak, akik naponta 3 csésze fekete teát ittak, 36 százalékkal csökkent a trigliceridszintjük, és 17 százalékkal javult a koleszterinprofiljuk. Dr. Suzanne Steinbaum, a Lenox Hill Hospital orvosa ugyanakkor kiemeli: vérnyomásproblémákkal és heves szívdobogással küzdőknek nem ajánlott a fekete tea, mert rosszabbodhatnak a tüneteik. Akkor se célszerű fogyasztani, ha, bár soha nem tapasztaltuk az említett szimptómákat, egy pohár elkortyolása után mégis jelentkeznek, mondja Dr. John Day kardiológus.

Triglicerid: mit kell tudni róla? A triglicerid a vérzsírok egyik fajtája, melynek megemelkedett szintje elősegíti a vérereket elzáró lerakódások, plakkok kialakulását, és így közvetve súlyos, életveszélyes betegségeket is okozhat. Részletek itt .

Zöld tea

A fekete teától eltérően a zöld tea minimális oxidációval készül, így bővelkedik antioxidánsokban, amik köztudottan csökkenthetik a szívbetegségek kialakulásának esélyét. Néhány éve az Annals of Epidemology című lapban publikáltak egy tanulmányt, amelyben 90 000 japán résztvevő adatait elemezték - az eredményekből az rajzolódott ki, hogy a zöld tea rendszeres fogyasztása mind a rossz (LDL) koleszterin, mind a triglicerid szintjére jó hatással van, és megelőzheti a stroke vagy a szívroham okozta halálozásokat is.

"A benne lévő EGCG (epigallokatekin-gallát) segít megakadályozni az érelmeszesedés kialakulását azáltal, hogy nem engedi megkeményedni az ereket. Ezen kívül az emésztést is gyorsítja, így könnyebb fenntartani az egészséges testsúlyt" - foglalta össze Erin Palinski-Wade, a Belly Fat for Dummies című könyv írója, aki régóta dolgozik szívbetegekkel.

Vannak teafajták, amik hozzájárulnak a szív- és érrendszer egészséges működéséhez
Vannak teafajták, amik hozzájárulnak a szív- és érrendszer egészséges működéséhez. Fotó: iStock

Fehér tea

Régen a fehér tea fogyasztása csak a császárok kiváltsága volt, azt tartották ugyanis róla, hogy halhatatlanná tesz. Ma már jóval szélesebb körben ismerik és szeretik - szerencsére, tesszük hozzá, hiszen nagyon egészséges. Dr. Steinbaum szerint a benne lévő flavonoidok nemcsak a szívet védik, hanem az egész keringési rendszer működését támogatják: tágítják az artériákat, ezáltal csökkenthetik a vérnyomást és az LDL koleszterin szintjét. A fehér tea azonban a fekete teához hasonlóan koffeintartalma miatt gyorsíthatja a szívritmust, emelheti a vérnyomást, különösen azoknál, akik érzékenyek a koffeinre, illetve vérhígítót szednek.

Oolong tea

Az oolong tea tradicionális kínai ital, amelyben rengeteg tápanyag és bioaktív összetevő található, antioxidánstartalma pedig nagyon magas, írtuk korábbi cikkünkben . Egy vizsgálat például kimutatta, hogy segíthet csökkenteni a koleszterinszintet azoknál a pácienseknél, akik koszorúér-betegségben szenvednek. A vérhígítót szedőket azonban figyelmezteti Dr. Day: ők mindenképpen beszéljenek a kezelőorvosukkal, mielőtt rendszeresen elkezdenék fogyasztani az oolong teát.

Kamillatea

A kamilla az egyik legismertebb gyógynövény, nehéz lenne az összes pozitív egészségügyi hatását felsorolni. A többi között a szív egészséges működéséhez is hozzájárul, bár kissé közvetett módon: segíti a nyugodt pihenést. "A páciensem többsége arra panaszkodik, hogy nem tud aludni, pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű szundítás elengedhetetlen a szív- és érrendszeri betegségek elkerüléséhez" - így Dr. Steinbaum, aki azt szokta ajánlani az érintetteknek, hogy lefekvés előtt kortyoljanak el egy csésze kellemesen meleg kamillateát.

Azok azonban, akiknek a koszorúér-szűkület miatt stent van beültetve, esetleg aszpirint vagy vérhígítót szednek, mindenképpen konzultáljanak az orvosukkal, a kamillatea ugyanis fokozhatja a belső vérzés esélyét.

Ginzengtea

Bár a gingzengtea nem olyan ismert, mint a fentebb említettek, egyre többen szeretik meg áldásos tulajdonságainak köszönhetően. Fogyasztása azért javasolt, mert vizsgálatok szerint segít csökkenteni a vérnyomást azáltal, hogy ellazítja az artériákat, mondja Dr. Day. "A ginzengteának ízesítés nélkül is kellemes íze van, így tökéletes alternatívája lehet a cukros teáknak" - mutat rá Palinski-Wade, majd hozzáteszi: a ginzengteánál is érvényben van a szabály, hogy vérhígító szedése mellett orvos megkérdezése nélkül ne fogyasszuk.

Forrás: everydayhealth.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra