Rettenetes állapotban vagyunk mi, magyarok!

A feldolgozott adatok tükrében kijelenthető, hogy a szűréseken résztvevők mintegy fele a fokozott kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezelteti magát, ha nem változtatja meg életstílusát, akkor néhány év múlva szívinfarktus fenyegetheti.

Hazánkban csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, nem beszélve a mozgásszegény életmódról. A dohányosok számaránya 2012-ben 26,5 százalék volt. Megváltoztatható okok felelősek a szív- és érrendszeri halálozás csaknem 80 százalékáért, amely a Magyar Kardiológusok Társaságának véleménye szerint megfelelő odafigyeléssel sokszor megelőzhető lenne.

A Városligetben a Szívünk Napján az idei esztendőben is a hagyományokhoz híven ingyenes vércukor-, koleszterin-, haskörfogat- és vérnyomásméréssel várták az egészségükért aggódókat, akiket számos megszívlelendő tanáccsal is elláttak a szakemberek. Sokan itt szembesültek azzal, hogy komoly veszélyben van az egészségük és valamit tenniük kell, mert egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve, ha nem változtatnak az életmódjukon.

Magas a koleszterinszintje? Ezek az egyszerű tippek segítenek a koleszterint ellenőrzés alatt tartani - kattintson! A vizsgálatok alkalmával több mint tízezer kérdőíves lekérdezés történt. A résztvevők átlagéletkora a nők esetében 53 év volt, az erősebbik nemnél inkább a fiatalabb korosztály vette igénybe a szűréseket, itt az átlagéletkor 42 év volt.

Az elemzés során kiderült, hogy a szűréseken részt vevők átlagos vérnyomása 144/78 Hgmm, összességében 50 százalékának magas a vérnyomása, azaz meghaladja a 140/90 Hgmm-es célértéket, ugyanakkor mindössze 23 százalékuk mondhatja el magáról, hogy optimális értékkel éli az életét. Ha ezt nemre lebontjuk, azt tapasztalhattuk, hogy a nőknél több hipertoniás beteg fordult meg, mint a férfiaknál. Extrém magas, 180 Hgmm feletti vérnyomást 96 egyénnél tapasztaltak.

Magas vérnyomás, túlsúly, magas cukor- és koleszterinszint: ez a magyar átlag

A szűrővizsgálatok során arra is fény derült, hogy a résztvevők 70 százaléka túlsúlyos, vagyis testtömeg-indexe a 25-öt meghaladja. Az átlagtestsúly a férfiaknál 78 kg, a nőknél 66 kg volt a szűréseken. Szomorú tény, hogy az emberek 62 százaléka nem végez rendszeres testmozgást , nem eszik elegendő, napi 400-600 g zöldséget és gyümölcsöt, rendszertelenül és egészségtelenül táplálkozik.

Ugyanakkor 15 százalékuknál mértek magas koleszterinszintet, ebből a nők 19, férfiak 6 százaléka szed rendszeresen koleszterincsökkentő gyógyszert. Sokan nincsenek azzal tisztában, hogy az emelkedett koleszterinszint milyen romboló hatást tud végezni az ember szervezetében, hiszen ez a betegség nem fáj.

A cukorérték mintegy 14 százalékuknál volt magasabb a megengedett értéknél, nem beszélve a túlsúlyról. A szűrésen megjelent nők 8 százaléka, míg a férfiak 17 százaléka mutatott magasabb vércukor értékeket. A meglévő adatok további elemzése során fény derült arra, hogy 48 embernél mértek kimagasló, extrém vércukorértékeket, amely már azonnali orvosi kezelést igényelt.

Külön problémát jelent, hogy a megkérdezettek 22 százaléka dohányzik, amely az országos átlagot közelíti. A dohányzás különösen nagy számban érinti a fiatalabb korosztályokat.

A Magyar Kardiológusok Társasága bízik abban, hogy ezen a szomorú statisztikán sikerül változtatni, az emberek rádöbbennek arra, hogy a szűrővizsgálat életet menthet. Ha valakinél a normálistól eltérő értéket tapasztaltak és gyógyszeres kezelést rendelt el orvosa, a felírt gyógyszereket folyamatosan szedni kell. Nem szabad abbahagyni még akkor sem, ha panaszai elmúltak, mivel az orvos folyamatos szedésre tett javaslatot.

A helytelen és egészségtelen életmód vezet a keringési betegségek kifejlődéséhez. Ezért ismernünk kell a helyes utat, az egészséges életmódot. A letérőket a szűréseken felismert eltérések alapján vissza lehet irányítani az egészség felé vezető útra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra