Óriási áttörés a szívgyógyászatban

Azok a szívinfarktus-túlélők, akik kevéssel a szívroham után gyulladáscsökkentő injekciókat kaptak, kevesebb további szívproblémával szembesültek, sőt esetükben csökkent a rák kockázata is - derült ki amerikai kutatásokból.

Kevesebb újabb szívrohamon estek át az infarktusos betegek, akik célzott gyulladáscsökkentő injekciót kaptak. Emellett a rákos halálesetek száma is az átlagos felére csökkent azok körében, akiket kezeltek a ritka gyulladásos állapotok gyógyítására szolgáló hatóanyaggal.

Ezért ismétlődik meg a szívroham

A sztatin a szívinfarktus megelőzésének főgyógyszere, amely elsősorban a koleszterinszint csökkentésével hat. Az infarktuson átesett emberek negyedét azonban öt éven belül újabb szívroham éri a sztatin rendszeres szedése ellenére. Úgy vélik az orvosok, hogy ez a szívartériákon belüli, ellenőrizetlen gyulladás miatt lehetséges.

Ha átéltünk egy infarktust, törvényszerűen az életünket is átértékeljük. Megfogadjuk, hogy egészségünk a legfontosabb, hogy változtatunk az életmódunkon. De ez nem is olyan egyszerű, és a kezdeti lelkesedés is gyorsan tovatűnhet. Hogyan kerülhetjük el a második infarktust? Cikkünkben a válasz!

A bostoni Brigham and Women's kórház kutatócsoportja megvizsgálta, hogy az erős célzott gyulladáscsökkentővel kiegészített szatinkezelésnek vannak-e előnyei. A kutatók több mint tízezer szívrohamot túlélő beteget vontak be, akiknél vérvizsgálat igazolta a gyulladás meglétét. Ebben az úgynevezett Cantos-tanulmányban minden beteg nagy adag sztatint vagy gyulladáscsökkentő canakinumabot, illetve placebót kapott injekcióban három hónaponként. A kísérlet négy évig tartott.

A canakinumabinjekciókat kapó betegek csoportjában 15 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri események kockázata, beleértve a halálos és nem halálos szívrohamokat és stroke-okat. Továbbá több mint 30 százalékkal csökkent a drága intervenciós eljárások, például a bypass műtétek és a sztentbehelyezések szükségessége. A canakinumab- és a placeboinjekciókkal kezelt betegek között a halálozási arány nem volt alapvetően eltérő, és a gyógyszer nem változtatta meg a koleszterinszintet sem.

Az infarktus sok esetben megismétlődhet
Az infarktus sok esetben megismétlődhet

Dr. Paul Ridker, a kutatócsoport vezetője szerint azonban a tanulmány új terápiás korszakot vezet be. "Először bizonyítottuk be végső soron, hogy a koleszterinszinttől független gyulladáscsökkentés mérsékeli a kardiovaszkuláris kockázatot. Ez messzemenő következményekkel jár, mert a gyulladás megcélzásával teljesen új módszerünk van a betegek kezelésére, és képesek lehetünk jelentős javulást elérni bizonyos nagyon veszélyeztetett populációk esetében" - mondta. A kórház szerint a kockázatcsökkenés meghaladta azokét a betegekét, akik csak sztatinokat szedtek.

Ridker szerint új korszak kezdődik a szívgyógyászatban. "Életem során megértem három megelőző kardiológiai korszakot. Az elsőben felismertük az étrend és a testmozgás jelentőségét, illetve a dohányzás abbahagyásának fontosságát. A másodikban a lipidcsökkentő gyógyszerek, például a sztatinok óriási értékét fedeztük fel. Most már a harmadik korszakra nyitunk ajtót. És ez nagyon izgalmas" - mondta.

De hátránya is van a kezelésnek, mivel a kutatók szerint megemelkedett annak esélye, hogy valamilyen súlyos fertőzés alakuljon ki. Ugyanakkor a daganatos halálesetek aránya váratlanul a felére csökkent. Különösen a tüdőrák valószínűsége lett kisebb: több mint 75 százalékkal, aminek okát a kutatók egyelőre nem értik. Ezért további kísérletek szükségesek, hogy feltárják a canakinumab potenciális védőhatását a rák ellen.

Forrás: theguardian.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra