Nem veszélyes a stroke-ot megelőző gyógyszer

Alábecsülték a szívroham és szélütés kockázatát drámaian csökkentő sztatinok - koleszterinszint csökkentő gyógyszerek - hasznát és eltúlozták mellékhatásait - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent új tanulmányukban.

„Felülvizsgálatunk azt mutatja, hogy sokkal nagyobb azoknak az embereknek a száma, akik sztatinterápiával elkerülték a stroke-ot , mint azoké, akik mellékhatásokkal bajlódtak” – közölte Rory Collins professzor, aki kutatócsoportjával széles körűen áttekintette a sztatinokról folyt kutatásokat. Azok, akiknél mellékhatások – izomfájdalom, hányinger, májproblémák – alakultak ki, felhagyhatnak a koleszterincsökkentő szedésével, ám a szívroham vagy a stroke hatásai „visszafordíthatatlanok és halálosak lehetnek” – hangsúlyozta.

A kutatócsoport felülvizsgálatában megállapította, hogy a koleszterincsökkentés napi 40 milligramm atorvasztatin hatóanyagú koleszterincsökkentő szedésével öt éven át 10 ezer beteg közül 1500 esetében előzheti meg a jelentősen a szív-és érrendszeri eseményeket, és csupán mintegy 200 embernél okoz mellékhatásokat.

A magas koleszterinszint a legfontosabb kockázati tényezője az érelmeszesedés kialakulásának

A magas koleszterinszint a legfontosabb kockázati tényezője az érelmeszesedés kialakulásának. A korábbi tudományos kutatások bizonyították, hogy a koleszterinszint csökkentése lassítja a betegség kialakulását és előrehaladását. A koleszterinszint-csökkentők legfontosabb csoportját a sztatinok jelentik. A szívroham és a stroke az első számú elhalálozási ok a világon, évente az összes halálozás 31 százalékáért felelősek, és világszerte 17,5 millióan vesztik életüket évente e két betegségben az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

A kutatók körében 2013-ban vita alakult ki azt követően, hogy a British Medical Journal tudományos folyóiratban megjelent amerikai-brit tanulmány azt mutatta ki, hogy a sztatinok szedői körében minden ötödik betegnél alakulnak ki mellékhatások. Ezt a következtetést később visszavonták, mondván hamis adatokon alapult, de ez, illetve más tanulmányok, amelyek a sztatinok kockázatairól szóltak, megrendítették a betegek bizalmát az ilyen hatóanyagú gyógyszerekben.

A magas koleszterinszint megduplázhatja, vagy akár meg is triplázhatja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Ezért fontos tudnunk, hogy a leleten szereplő értékek normálisak, vagy már kórosak. Részletek!

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra