Megfázásnak hitte, pedig szívrohama volt

HáziPatika

A szívroham legjellegzetesebb tünetei a mellkasi fájdalom és a karzsibbadás, bizonyos esetekben azonban kevésbé tipikus szimptómák figyelmeztetnek a bajra. Ez történt a 46 éves Ed Coverttel is.

A férfi azt hitte, csak megfázott. Mint azt a thehealthy.com-nak elmondta, úgy érezte, hogy "tele van a mellkasa", ami egyébként valóban gyakori tapasztalat nátha esetén. Hogy valamelyest oldja a fullasztó érzést, folyamatosan köhécselt. A lába is dagadtabb volt a szokásosnál, de ezt annak tudta be, hogy sokat kellett állnia munka közben. Covert börtönőrként dolgozott, és végül a munkahelyén kért segítséget: elment az orvosi szobába, és szólt a nővérnek, hogy megfázás elleni gyógyszerre lenne szüksége. Az ápolónő - aki már évek óta ismerte a férfit - ránézett, és azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. Azt mondta, szerinte ez nem nátha, és inkább menjen kórházba.

A szívroham egyik legjellegzetesebb tünete a mellkasi fájdalom, mégsem jelentkezik mindenkinél.

A szívroham egyik legjellegzetesebb tünete a mellkasi fájdalom, mégsem jelentkezik mindenkinél.

Fotó: Getty Images

A diagnózis: szívroham

A legfontosabb információk a szívrohamról

Szívroham vagy szívinfarktus akkor következik be, ha a szív oxigénigénye jelentősen meghaladja a koszorúerek oxigénkínálatát, és ennek hatására a szívizom általában egy területen elhal. Ide kattintva részletesen olvashat a tünetekről, a diagnosztizálás menetéről, illetve a megelőzési és kezelési lehetőségekről.

Igencsak meglepődött Covert, amikor a kórházban közölték vele, hogy a tünetek, amelyek alapján ő náthára gyanakodott, valójában arra utaltak, hogy szívrohama volt - ráadásul nem egy, hanem kettő. És közeledett a harmadik is. "Adtak egy listát, mit nem csinálhatok a jövőben. Részmunkaidőben egy farmon is dolgoztam, súlyos szénabálákat cipeltem, állatokkal foglalkoztam. A szívrohamok miatt azonban nem emelhettem nehezebbet, mint egy doboz tej" - így a férfi, akinek az apja mindössze 41 éves volt, amikor szívrohamban meghalt.


Egy speciális eszköz segített

A férfinak nemcsak a farmon végzett munkáját kellett abbahagynia, hanem börtönőrként sem dolgozhatott tovább. És ha mindez nem lenne elég, a kapott gyógyszerektől egy ideig úgy tűnt, csak rosszabbodik az állapota. Az orvosával sokáig kísérleteztek, melyik készítmény milyen dózisú adagolása lenne a legmegfelelőbb, míg végül egy másik szakember felajánlotta Covertnek, vegyen részt egy klinikai kísérletben. Ennek részeként beültettek egy speciális, CardioMEMS nevű eszközt a tüdőartériába, amely folyamatosan információkat küldött az orvosnak az állapotáról. Így tisztábban látták, milyen módosításokra van szüksége, és anélkül tudták összeállítani neki a megfelelő terápiát, hogy újra és újra be kellett volna mennie a kórházba.  

Dr. Phil Adamson, a CardioMEMS-t megalkotó cég orvos igazgatója úgy nyilatkozott, az eszköz célja, hogy a segítségével minél korábban diagnosztizálni tudják a szívproblémákat, és ezáltal hozzájárulhassanak a betegek egészségügyi terheinek csökkentéséhez, ahhoz, hogy teljesebb életet élhessenek.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban kedden délelőtt a keleti és középső tájakon többfelé megmarad a köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet, amelyből szitálás és ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag