Mit együnk, hogy a szívünkkel is jót tegyünk?

Kiss Éva

Nem mindegy, milyen üzemanyaggal tápláljuk szervezetünk motorját, különösen, ha már nem "0-kilométeres" és ki-kihagy olykor.

Előfordul Önnel is, hogy esténként bedagad a bokája, nehezen bírja a lépcsőn járást, kisebb fizikai igénybevétel esetén is fullad? Érdemes lenne elgondolkodnia ezeken a jeleken. Magyarországon az egyik vezető halálozási ok a szív- és érrendszeri betegségek nagy száma, ráadásul ezek a bajok egyre fiatalabbakat sújtanak.
Becslések szerint legalább a felnőtt lakosság kétharmadának van valamilyen, az érrendszert károsító, a szívre kiemelt kockázatot jelentő alapbetegsége (magas vérnyomás, elhízás, cukorbetegség, magas vérzsírszint stb.). Sok súlyos betegség elkerülhető, megelőzhető lenne okosan összeállított étrenddel, de még a diagnózis kézhez vétele után is érdemes átállítani a szervezetünket (és konyhánkat) egy kíméletesebb, a szívet és az érrendszert tehermentesítő üzemmódra.

Segítség a szívnek

A szívbarát diéta a vérkeringés tehermentesítésére, a szív munkájának könnyítésére szolgál. Ha a normálisnál nagyobb a testsúlyunk, törekedni kell a lehetőség szerinti súlycsökkentésre, kalóriaszegényebb étkezésekre. Használjunk kevesebb zsiradékot, és azt is esszenciális zsírsavakat tartalmazó, növényi olajokból biztosítsuk inkább. Ha süteményt, édességet is választunk, a gyümölccsel ízesített könnyű piskótatésztákat ajánlják a szakemberek.

A konyhasófogyasztás csökkentése is hozzájárul a keringés tehermentesítéséhez, a túl sok só ugyanis vizet köt meg a szervezetben, pangásos állapothoz vezet. Tanácsos emelni viszont az étrend kálium és magnézium tartalmát - ezeket természetes formában a különböző gyümölcsökben találhatjuk meg. A sószegény, káliumban és magnéziumban gazdag étrend csökkenti a vérnyomást. A szívbetegek számára összeállított diétában ajánlatos kerülni a puffasztó ételeket (száraz hüvelyeseket, káposztaféléket) és az erős fűszereket (erős paprika, bors).

Érelmeszesedés ellen

A szív- és érrendszeri katasztrófák, például az agyi és a szívinfarktus, agyvérzés hátterében az érelmeszesedés áll. A vérzsírok szintjének kóros emelkedése (koleszterin 6,5 mmol/l, a triglicerid 2 mmol/l fölé) súlyos rizikófaktor, ezért az olyan ételeket, amelyek ezt tovább emelhetik, ki kell hagyni az étrendből. Ilyenek a belső állati szervek, a disznómáj, a vese, a velő, a tojássárgája, a csokoládé, a vaj és a szalonna. A zsíros húst, a zsíros felvágottat, szalonnát sovány húsokkal, zsírszegény felvágottakkal helyettesítheti. A vérzsírok csökkentését az energia-, zsír- és szénhidrátszegény étrend segíti. A vérben lévő védőfaktor, az ártó vérzsírok szállításában részt vevő HDL-koleszterin szintjét viszont a C-vitaminban gazdag, rostban dús, sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étkezés emeli.

Jófajta rostban gazdagon

A dietetikus szerint* a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása a szívvédő étrend egyik alappillérét adhatja, mivel több jó hatása van. A vízben oldódó élelmi rostok (például a pektin) jó hatással vannak a szénhidrát-anyagcserére, mivel csökkentik a szervezet inzulinigényét és a vércukorszintet, és vizsgálati adatok szerint csökkentik a vérsavó összkoleszterin-, LDL-koleszterin- és trigliceridszintjét is. A gabonaszemekben lévő oligoszacharidok édesítő- és zsírhelyettesítő szerek is. A vízben nem oldódó élelmi rostok (például a cellulóz) bőséges fogyasztása közben a zsírok és a szénhidrátok kisebb része szívódik fel a tápcsatornából.



A vastagbélben lévő baktériumok ezen rostok egy részéből olyan, a szervezet számára nélkülözhetetlen rövid szénláncú zsírsavakat hoznak létre, amelyek a koleszterinszintézist is csökkentik. A rostok késleltetik a gyomor kiürülését, lassítják a szénhidrát-molekulák emésztődését, megkötik a felesleges mennyiségű epesavakat és a mérgező anyagcsere-termékeket, fokozzák a jóllakottság érzését. A szakemberek külön felhívják a figyelmet a zabkorpa áldásos hatására: napi öt gramm zabkorpa rendszeres fogyasztása már mérhető koleszterincsökkenést okoz.

Általános jó tanácsok

A dohányzás - és a passzívan elszenvedett füst - súlyosan veszélyezteti az emberi szervezet egészségét, a szívbetegeknek pedig mindenképpen tanácsos lenne elkerülniük. Az alkoholfogyasztás szintén káros, hiszen károsítja a szervezet immunrendszerét, pusztítja az idegsejteket, felborítja az anyagcsere egyensúlyt stb. Egy kivétel van: napi egy pohár, (1-2 dl) jó minőségű vörösbort ajánlanak a szakemberek, mert ebben találhatók jótékony hatású, szívvédő flavonoidok, antioxidánsok. Ha keringési elégtelenség is fennáll, a napi folyadékbevitelt is csökkenteni kell. Ennek módját azonban mindig orvossal kell megbeszélni. A szívbetegek számára alapvető jó tanács, hogy inkább naponta többször (legalább 4-5-ször), de alkalmanként kevesebbet egyenek. A túlságosan bőséges étkezést még ünnepi kivételképpen is kerülni kell. A mediterrán országokban jóval kevesebb a szívinfarktusos esetek száma, ez irányította a figyelmet az itt élők étkezési szokásaira. A többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag olívaolaj, halhús, illetve a sok zöldség, gyümölcs fogyasztása követendő példát jelenthet távolabbi országok lakói, így a magyarok számára is.

*Forrás : Gyuricza Ákos : Teljes kiőrlésű gabonák és a szív- érrendszeri megelőzés. Új Diéta 2007/05.szám

Nézze meg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát a Score-táblázat segítségével!

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúlon helyenként tartósan megmarad az éjszaka képződött köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag