-2° - +8°
Kettős front

Ez lesz a szaunázás eredménye!

Sokak szerint az úszás elképzelhetetlen szaunázás nélkül. Amellett, hogy kellemes és pihentető elücsörögni a hőségben, majd hideg zuhanyt venni, tudható, hogy a szaunázásnak számos egészségügyi előnye is van.

A szaunázás méregtelenít, felgyorsítja a lebontó folyamatokat, sőt egy új tanulmány szerint csökkenti a szívmegállás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Korábbi vizsgálatok is kimutatták már, hogy a szaunázásnak pozitív hatásai vannak a keringési rendszerre. Az ideális esetben 80-100 °C-ra fűtött szaunában való fürdőzés serkenti a vérkeringést, csökkenti a vérnyomást és javítja a szívfunkciókat. Kevés tanulmány foglalkozott eddig azonban azzal, hogy a rendszeres szaunázásnak milyen hosszabb távú egészségügyi következményei vannak. Most Dr. Jari A. Laukkanen, a University of Eastern Finland in Kuopio munkatársa és kollégái éppen ezt vizsgálták meg a férfi populációra nézve. Eredményeiket a JAMA Internal Medicine című szaklapban publikálták; a kutatás eredményeiről a Medical News Today is beszámolt.

Szaunázzunk!

A finnek szerint, amit a szauna nem gyógyít meg, azt már az orvos sem. Az tény, hogy ők sok szempontból a pozitív egészségügyi statisztikák élén szerepelnek, amiben az életük részét képező szaunázásnak is jelentős szerepe van. Szépüljünk és gyógyuljunk a szauna erejével!

Dr. Laukkanen és kollégái azt vizsgálták, hogy hogyan befolyásolja az egészséget és az életkilátásokat a rendszeres szaunázás: a végzetes kimenetelű szívkoszorúér-betegség (CHD), illetve a végzetes szív- és érrendszeri betegség (CVD) valószínűségének és a szaunázás rendszerességének és időtartamának összefüggéseire voltak kíváncsiak.

A vizsgálatban 2315 42 és 60 éves kor közötti férfi vett részt, mindnyájan Kelet-Finnországban éltek, és részt vettek a Kuopióban készült, szívbetegségek kockázatát mérő felmérésben. A résztvevőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük szaunázási szokásaikkal kapcsolatban: hetente hányszor szoktak szaunázni, mennyi időt töltenek a szaunában az egyes alkalmakkor, és milyen hőmérsékletű a szauna, amit használnak. A vizsgálat utáni 21 évben a résztvevők közül 190-en haltak meg hirtelen szívmegállásban, 281-en szenvedtek CHD-ben, 407-en CVD-ben, és összesen 929-en haltak meg ezekben a betegségekben.

Az adatok összesítésével a kutatók megállapították, hogy a rendszeres heti 2-3 alkalommal történő szaunázás 22 százalékkal csökkenti a szívmegállás kockázatát, 23 százalékkal a CHD előfordulását és 27 százalékkal a CVD-t. A halálozás kockázata összességében 24 százalékkal kevesebb ebben az esetben, összehasonlítva azokkal, akik hetente csak egyszer használták a szaunát.

Azoknál a résztvevőknél pedig, akik heti 4-7 alkalommal szaunáztak, még inkább csökkent a szívproblémák valószínűsége. A szívmegállásé 63 százalékkal, a CHD-é 48 százalékkal, a CVD-é pedig 50 százalékkal. A halálozás kockázata ezeknél a résztvevőknél összességében 40 százalékkal volt kisebb, mint azoknál, akik hetente csak egyszer szaunáztak.

A szaunázás csökkenti a szívmegállás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát

A szaunázás csökkenti a szívmegállás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát


Ráadásul a kutatásból az is kiderült, hogy a szaunában egy-egy alkalommal eltöltött idő is számít. Azokhoz képest, akik egy-egy alkalommal 11 percet vagy kevesebbet töltöttek a szaunában, azok, akik 11-19 percet töltöttek benne, 7 százalékkal csökkentették a szívmegállás kockázatát. Azok pedig, akik 19 percnél többet szaunáztak egy-egy alkalommal, azok 52 százalékkal csökkentették a szívmegállás kockázatát. A hosszabb szaunázási idő a CHD és a CVD kockázatát is tovább csökkentette, így általában a halálozási rizikót is csökkentette.

A kutatók szerint ezek az eredmények függetlenek attól, hogy az illetők dohányoztak-e, milyen volta vérnyomásuk, a koleszterin- és a trigliceridszintjük. Így összességében kimondható, hogy a rendszeres szaunázás csökkenti a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának a valószínűségét a férfiaknál. A kutatók a jövőben azt is vizsgálni kívánják a talált eredmények általánosíthatóak-e, vonatkoztathatóak-e a nőkre is.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a Tiszántúl kivételével sokfelé várható eső, a Bakonyban havas eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag