Ételek, melyek szétrobbantják a vérrögöket

A vér viszkozitása elsősorban azt jelenti, hogy a vérünk mennyire sűrű és ragadós. Ez a tulajdonság rendkívül fontos, hiszen minél viszkózusabb a vér, annál nehezebben áramlik az erekben és annál nagyobb annak az esélye, hogy összetapadva veszélyes vérrögöket képezzen.

A kialakult vérrögök könnyen "átutazhatják" az egész testünket, és akár az agyba, a tüdőbe vagy a szívbe is eljuthatnak, és ott akár el is zárhatják az ereket. A vérrögöknek tehát életveszélyes következményei is lehetnek, a tüdőembóliától a stroke-on keresztül a szívrohamig. Minél hígabb valakinek a vére, annál kevesebb a vérrögök kialakulásának az esélye.

Miért veszélyesek a vérrögök? A vérrögök nagyon súlyos következményekkel járhatnak, bizonyos szövődményeik akár halálosak is lehetnek. Milyen tünetek esetén gyanakodjunk, és mit tehetünk a vérrögök ellen? Ez a tulajdonság számos tényezőtől függ, és például gyógyszerekkel nagy mértékben befolyásolható. Azonban bizonyos ételeknek is van vérhígító hatása, így ezek rendszeres fogyasztásával jelentősen csökkenthetjük a vérrögök kialakulásának esélyét. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy a túl "híg" vér legalább olyan káros, mint a túl sűrű - a túlságosan híg vér ugyanis véralvadási zavarokkal , fokozott vérzékenységgel jár együtt. Alaposan fontoljuk meg ezeknek az ételeknek a fogyasztását (illetve egyeztessünk ezekről az orvosunkkal), ha vérhigító, vagy a vérrögök kialakulását megakadályozó gyógyszereket szedünk.

Az olajos magvak is remekül hígítják a vért

Az olajos magvak is remekül hígítják a vért A szalicilátokban gazdag ételek a K-vitaminra vannak hatással, ezen keresztül akadályozzák meg a véralvadást. Emellett fokozó hatással vannak a vérkeringésre is. A szalicilátokban gazdag ételek közé tartozik a gyömbér, a cayenne-i bors, a kakukkfű, a kapor, az oregano , a fahéj, és számos gyümölcs, például az áfonya, a narancs, a cseresznye, a szőlő és a mazsola.

Az E-vitamint tartalmazó ételek szintén hatékonyak lehetnek a vérrögök megakadályozása elleni küzdelemben, emellett természetesen egyéb pozitív hatásai is vannak ennek a vitaminnak az egészségünkre. E-vitaminban különösen gazdagok az olajos magvak és a növényi olajok, például az olívaolaj.

Az omega-3 zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szív- és érrendszerünkre és az idegeinkre, segítenek megelőzni és kezelni a szervezetünkben kialakuló gyulladásokat, csökkentik a koleszterinszintet is. Természetesen, az omega-3 zsírsavak a vérrögök kialakulása ellen is a segítségünkre lehetnek. Érdemes több zsíros húsú halat (például lazacot, makrélát, heringet vagy szardíniát) fogyasztani, de omega-3 zsírsavakban gazdagok az olajos magvak is.

Azok az ételek, melyeknek baktériumölő hatásaik is vannak, szintén hígíthatják a vért. Ezt elsősorban úgy érik el, hogy befolyásolják a K-vitamin (vagyis a véralvadásért felelős mikrotápanyag) előállításában szerepet játszó baktériumok szaporodását, élettartamát. Könnyen az étrendünkbe építhető, antibakteriális hatású ételek például a hagyma és a fokhagyma , a méz és a fahéj.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra