Aki szerelmes, tovább él?

Egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat nemcsak a hétköznapjainkat teheti szebbé, de az életünket is meghosszabbíthatja, ugyanis jó néhány kutatás bizonyította már: a szerelemnek számos pozitív egészségügyi hatása van.

A párkapcsolatban élők körében például kevesebb a szívbeteg, és egy kiegyensúlyozott kapcsolat növelheti a túlélési arányt a szívműtéteket követően. A boldogságnak legalább olyan erős pozitív hatása van a szívbetegségek rizikójának csökkentésére, mint annak, ha valaki leszokik a dohányzásról.

Ez többek között azért is lehetséges, mert a szerelmünkkel együtt könnyebb megszabadulni a rossz szokásinktól és egészségesebb életmódot követni. A szerelem a vérnyomást is csökkenti, különösen azokban az esetekben, amikor az a stressz miatt ugrik meg: egy kísérletből kiderült, hogy azok, akik tíz percig a kedvesük kezét foghatták, majd egy ölelést is kaptak, alacsonyabb vérnyomással voltak képesek végigcsinálni egy stresszes feladatot (melyben nyilvánosság előtt kellett beszélniük), mint azok, akik tíz percig csendben, egyedül üldögéltek.

Ki kapta a világ legszebb szerelmes levelét? Itt megnézheti! Bár hagyományosan a párunkkal vitatkozunk a legtöbbet, de a kapcsolatunknak köszönhetően mégis könnyebben képesek vagyunk megbirkózni a stresszel, így ez a mentális egészségünknek is jót tesz. Például a rendszeres nemi élet hatására jobbak lesznek a kognitív képességeink, de a boldog párkapcsolat az egész egészségünkre pozitív hatással van, főleg arra, hogy mi magunk hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Egy felmérés szerint, akik boldog kapcsolatban éltek, gyakrabban ítélték a saját egészségi állapotukat jónak vagy kitűnőnek, mint azok, akik egyedülállók voltak.

Szerelmünkkel együtt könnyebb megszabadulni a rossz szokásinktól

A szexnek is jó néhány kedvező hatása van, a depresszió csökkentésétől és az önbizalom növelésétől kezdve a kardiovaszkuláris betegségek rizikójának mérsékléséig. A szexuális együttlét vagy más, hasonlóan intim esemény hatására a szervezetünkben oxytocin nevű hormon termelődik, mely erősíti a kötődést és többek között fájdalomcsillapító hatásáról is ismert.

Szerencsére, azoknak sem kell rosszul érezniük magukat, akik éppen egyedülállóak – még akkor sem, ha Valentin-nap környékén ezek az érzések felerősödhetnek. Azonban szakemberek szerint a barátságok legalább olyan jó hatással lehetnek az egészségünkre, mint a párkapcsolat. Egy kutatás például bizonyította, hogy azok a 70 éven felüliek, akiknek több barátja van, tovább élnek, mint akik egyedül vannak. A barátok tehát nemcsak fiatalon tartanak, de a pozitív hatású szokásokat is támogatják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra