Visszaélhetnek a genetikai információinkkal?

A humángenetikai adatok kezeléséről szóló, nemrég elfogadott törvény szerint semmi nem tiltja, hogy akár cégek is információt kérhessenek egyes emberek genetikai tulajdonságairól.

Ezt az állampolgári jogok biztosa aggályosnak tartja - adta hírül az MTV Híradó.

Elméletileg előfordulhatna, hogy egy cég bekéri az állásinterjúra a jelentkező DNS-tesztjét, persze csak az illető beleegyezésével.

A géntesztek a biztosítóknak is jól jönnének, hiszen az eredmények alapján számíthatnák ki az életbiztosítási tarifákat.

A biztosítók szövetsége szerint a magyar piacon egyetlen olyan biztosító sincs, amelyik genetikai vizsgálatot írna elő, és szerintük ez a mostani törvény miatt sem változik majd - tudta meg a Híradó.

Az Egyesült Államokban szintén most foglalkoztak ezzel a kérdéssel, és ott az USA szenátusa egyhangúlag elfogadta a genetikai alapú diszkriminációt tiltó törvényt, amelyet ezután a kongresszusnak és az elnöknek is el kell fogadnia.

Az amerikai sajtó hozott néhány példát arra, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetet okoz és milyen visszaélésekre ad lehetőséget a genetikai adatok ismerete.

Egy BRCA pozitív teszttel rendelkező hölgytől megtagadták biztosítását, hiszen magasabb esélye van mell- és petefészekrák kialakulására.

Egy szociális munkást kirúgtak, mivel a munkáltató rájött, a hölgy édesanyja Huntington-kórban, egy öröklődő neurológiai betegségben szenved.

Egy nő nem mer genetikai tesztet végeztetni, hogy kideríthesse, hordozója-e egy öröklődő, mellrákra hajlamosító génnek, mert félti a biztosítását és a munkahelyét is - szemlézett az amerikai sajtóból blogjában Beskó Bertalan, genetikával foglalkozó orvostanhallgató.

A humángenetikai adatok kezeléséről szóló törvénnyel kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért is kifejezte aggodalmát, bár a törvény szükségességét elismerik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra