Veszélyeket rejt a hirtelen tavaszodás

Egy nap alatt egy évszakos változás következett be keddről szerdára virradóan. A keddi téli pillanatokat követően a hét közepén az átlagosnál több fokkal melegebb levegő érkezik.

A melegfront már hajnalban elvonult. Napközben számottevő front ugyan nem lesz felettünk, de a szél, a csökkenő páratartalom és a gyengén növekvő légnyomás enyhe hidegfronti tüneteket okozhat.

A hirtelen beköszöntő enyheség tompasággal, dekoncentrációval járhat. A gépjárművezetőknek ilyenkor a száraz utak ellenére érdemes a szokásosnál nagyobb követési távolságot tartaniuk a megnövekedett reflexidő miatt. A tanulás, szellemi munkavégzés ebben az időben kissé megerőltető, a gondolatok könnyebben elkalandoznak, ezért fontos törődni az összeszedettséggel. Az erőltetett koncentráció viszont a nap második felére okozhat kifáradást.

A légszennyezettség a szeles időben minimális, a belvárosok levegője is kristálytiszta. A mogyoró, az éger és a ciprusfélék pollenjének légköri koncentrációja növekszik, különösen a Dunántúlon. A közlekedők általában száraz utakra számíthatnak. A sokfelé erős, a Dunántúlon olykor viharos széllökések rontják a gépjárművek menetstabilitását, legyünk óvatosak. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, kissé növekszik. A légnyomás gyengén emelkedik.

A hőérzet jelentősen csökken erős, viharos széllökések idején, ugyanakkor a napsütés növeli. Tehát a hőérzet rendkívül ingadozó lesz a nap folyamán, ennek megfelelően válasszuk meg az öltözetünket is. Ajánlott minél több időt tölteni a szabadban, hogy szervezetünk regenerálódjon, feltöltődjön, ez immunrendszerünkre is jó hatással van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra