Unoka - Nagyszülő Informatikai Verseny

Játékos vetélkedőn mérhetik össze tudásukat vállalkozó szellemű nagyszülők és unokáik a 8. Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyen vasárnap.

Az idei program a tavalyi sikerekre és tapasztalatokra alapozva nagy hangsúlyt fektet az információs társadalom további népszerűsítésére, a verseny továbbgondolásával, fejlesztésével. A cél, hogy növeljék a hazai 4-13 éves és az 50 év feletti közönség informatikai tájékozottságát.

A versenyre minden 5 éves vagy annál idősebb, de 14. életévét még be nem töltött gyermek jelentkezhet párban a legalább 50 éves (déd)nagymamájával vagy (déd)nagypapájával közösen.

A rendezvényt május 25-én, Budapesten a Kempelen Farkas Hallgatói és Információs Központ épületében (1088 Budapest, Reviczky u. 6.) tartják, a megmérettetésre az Interneten keresztül, az Inforum weboldalán kell bejelentkezni.

Minden páros egy szaktanárok által összeállított feladatsort kap, melynek megoldására 1 óra áll rendelkezésre. A tavalyi feladatok és egyéb tesztek letölthetőek az Inforum weboldaláról is.
Az immár hagyománnyá váló informatikai verseny története során már bebizonyosodott, hogy ez a technika és ember kapcsolatára épülő rendezvény, nemcsak a különböző generációk közös és játékos vetélkedését teszi lehetővé, de nagyban hozzájárul az információs társadalom fejlődéséhez is. Ezért ajánlja idén is mind a családok, mind a szakmapolitika figyelmébe az Informatikai Érdekegyeztető Fórum ezt a rendezvényt.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
-3, +2 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban kedden délelőtt északon a változó felhőzet mellett hosszabb napos időszakok is előfordulnak, délen azonban sok lesz a felhő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag