Új technológiát fejlesztettek ki a dohányzásról való leszokáshoz

Egy új eljárás, amely a nikotint közvetlenül a tüdőbe képes juttatni, csodafegyver lehet majd a dohányzásról leszokni vágyók kezében.

A Duke Egyetem Egészségügyi Központjában végzett kísérletek során a szakemberek azt állapították meg, hogy összehasonlítva a ma kereskedelmi forgalomban kapható nikotintapaszokkal és pipákkal az új készülék hatékonyabb a nikotin véráramba juttatásában. Ezen felül a vizsgálatokban résztvevők szerint kellemesebb is volt a használata mint a jelenlegi nikotinpipáknak, mivel azokhoz képest jóval kevésbé irritálja a torok nyálkahártyáját.

Leszokás a dohányzásról

A fejlesztést és a vizsgálatokat vezető Jed Rose és csapata azon fáradozott, hogy a leszokni vágyóknak a dohányzással összefüggésbe hozott kellemes hatásokat is sikerüljön minél inkább reprodukálniuk az új készülék használata során, miközben hatékonyabban csökkentik a megvonási tünetek mértékét is. A szakemberek ezt úgy próbálták megvalósítani, hogy a nikotin szervezetbe jutásakor azt a természetes belégzést vették alapul az adagoló kialakításánál, amit a dohányos a cigarettába szippantáskor gyakorol.

Az új eljárás a testben természetesen is előforduló piroszolsav permetet és nikotint alkalmaz, amelyek keveredve egy sófélét, nikotin piruvátot alkotnak. Az így létrejövő, mikroszkopikus részecskékből álló felhő úgy szippantható be, mint a cigaretta füstje. Az új nikotinadagolóban alkalmazott eljárással a jelenlegieknél több nikotint tudnak a leszokni vágyók szervezetébe juttatni, akiket az eszköz használata kevésbé irritál és a tesztek szerint az elvonási tünetek is lényegesen enyhülnek az új megoldás alkalmazása következtében.

A kutatók úgy vélik, hogy az eszköz 3-5 éven belül piacra kerülhet, ha a további vizsgálatok során is hasonlóan jól teljesít, és az azt követő lépésben már azon is érdemes lesz elgondolkodni, hogy milyen más gyógyszerek szervezetbe juttatásában lehet majd segítség az új technológia.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra