Új központ pszichiátriai betegeknek

Lelkiegészség-központ jön létre a XV. kerületi Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be László Tamás, a választókerület elnöke.

9000 ember érintett

A kerület pszichiátriai ellátását javító fejlesztést 10 százalékos önkormányzati önrész mellett több mint 385 millió forintos állami támogatással, mintegy 428 millió forintból valósítják meg az egykori Észak-Pesti Kórház pestújhelyi szecessziós épületében.

A polgármesterjelölt elmondta, hogy a 80 ezer lakosú XV. kerületben kilencezer ember érintett pszichiátriai, pszichológiai megbetegedésekben.

Az új központban lehetőség lesz a különféle pszichiátriai rendellenességek, felnőttkori szorongásos, személyiségi és viselkedési zavarok kezelésére.

Új központ pszichiátriai betegeknek, pszichiátriai betegség pszichiátria lelki egészség Egészséges Budapest Program
Új központ nyílik pszichiátriai betegeknek Budapesten

Az eseményen László Tamás felidézte: az új lelkiegészség-központnak helyet adó műemléki épületben 1904-ben jött létre Niedermann Gyula országos hírű ideggyógyász magánintézménye, amely 1945-ig működött kórházként. Később a területen szovjet katonai kórház létesült, amely 1991-ben szűnt meg.

Az épületegyüttes átfogó fejlesztése 2012-ben indult meg újra.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a közmédiának nyilatkozva elmondta: a 2017-ben indult Egészséges Budapest Program részeként 2025-ig három centrumkórház jön létre a fővárosban, és további, összesen 25 kórházban, valamint 19 szakrendelőben valósul meg fejlesztés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra