Történet, amely 1 millió forintot érhet

Súlyos betegségből felépült gyermekek történetével erősítené a kórházban kezelt sorstársakat és szüleiket a "Gyermekem varázslatos gyógyulásának története" című pályázat. Óriási plüssmacit és egymillió forintos műszertámogatást lehet nyerni.

Egy súlyos betegséggel szembesülni minden életkorban szörnyű, de nincs talán szívszorítóbb annál, amikor egy gyermeknek kell harcolnia a gyógyulásért. Magyarországon évente közel 200 ezer gyerek kerül kórházba valamilyen betegséggel, majdnem minden harmadik újszülöttkori megbetegedés vagy veleszületett rendellenesség miatt. A gyermekek még nincsenek tisztában testük működésével, így egy betegség okozta trauma az egész életükre hatással lehet. Nem mindegy tehát, hogyan élik meg ezt az időszakot.

A leggyakoribb daganatok gyermekeknél A rosszindulatú daganatos megbetegedések sajnos a legkisebbekkel sem tesznek kivételt. A gyerekek között a leukémia, az agytumorok és a limfómák a leggyakoribbak. Kattintson a részletekért!

Öntsön bátorságot a beteg gyerekek szívébe!

Míg az 1950-es években a rákos gyermekek mindössze 10 százaléka élte túl a betegséget, ma már az érintettek 75-80 százaléka sikeresen gyógyítható. Ez mindenképpen jó hír, de a lelki tényezőkkel ma is foglalkozni kell. Sok erőt adhatnak azok a sorstársak, akik már meggyógyultak, ahogy a szülőket is megerősítheti a tudat: nincsenek egyedül a bajban.

A K&H gyógyvarázs program célja, hogy minél több ember megismerje az orvosok, ápolók munkáját, akik reményt adnak azoknak a szülőknek, akik naponta küzdelmes harcot vívnak gyermekük gyógyulásáért. Ezért a HáziPatika.com és több más médium (Blikk, Fanny, Jól Vagyok, Nők Lapja Café, RTL Klub) együttműködésével pályázatot hirdettek azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke betegségből gyógyult.

Óriási macit ér a bátor gyermekek története
Óriási macit ér a bátor gyermekek története

A Gyermekem varázslatos gyógyulásának története című pályázatra 150 szavas történeteket várnak olyan gyermekekről, akik sikeresen leküzdöttek egy komoly betegséget. A megindító történetek közül a zsűri választja ki a legjobbakat, a nyertes történetet beküldők óriás macit, a nyertes pályázatban megjelölt intézmények pedig 1 millió forint értékű műszertámogatást kapnak!

A betegtörténeteket július 20-ig várják!

A pályázat részleteiért és beküldéséért látogasson el a khgyogyvarazs.hu oldalra!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra