Több mint száz új mentőautó érkezik

Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján. Hétfőn 20 új mentőautó állt forgalomba.

117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat

Balog Zoltán elmondta, hogy tavaly ugyancsak 193 mentőautóról döntöttek, melyek közül 120 állt már forgalomba. Az új gépkocsik folyamatosan érkeznek az ország különböző mentőállomásaira. Közölte, hogy az utakon futó kocsik mindegyike korszerű jármű lesz, 7 évesnél idősebb mentőautó tehát csak tartalékállományban állhat. Arra hívta fel továbbá a figyelmet, hogy 2010 óta 603 új gépkocsi segíti a sürgősségi betegellátást.

Úgy nő a mentősök fizetése, hogy csökken 2017. december 11-én a HáziPatika.com arról számolt be, hogy miután megkapták az immáron megemelt fizetésüket az egészségügyi dolgozók, sokan mégis kevesebbet pénzt kaptak , mint korábban. Hogy miként lehetséges ez, kiderül korábbi cikkünkből.

117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat, mentőautó Országos Mentőszolgálat Balog Zoltán egészségügy életmentés mentők mentőkocsik
117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat

Új munkaruhák is érkeznek

Balog közölte, hogy a kormány az egészségügyi béremelésen túl további 10 százalékkal megemeli a béreket az Országos Mentőszolgálatnál. Ez azt jelenti, hogy két év alatt összesen 67 százalékos béremelést kaptak a szolgálatnál dolgozók. A miniszter az új mentős munkaruhák beszerzéséről is beszélt. Elmondta, hogy tavaly 1,1 milliárd forintos forrásból indítottak közbeszerzést, és ennek első szakasza már lezárult. Közölte, hogy áprilisban 6 ezer mentődolgozó kap majd új ruhát. Az új, korszerű ruha prototípusát a sajtótájékoztatón mutatták be.

Elmondta azt is, hogy az új gépkocsik mentéstechnikai eszközeinek felszerelésére tavaly 1,3 milliárd forintot biztosítottak, az idei évre pedig 1,9 milliárd forintot. Ismertetése szerint az új eszközök között lesznek defibrillátorok, EKG-monitorok, perfúzorok, lélegeztetőgépek és vércukormérő készülékek. Az új eszközök révén elmondása szerint gyorsabbá válik a mentősök munkája és biztonságosabb lesz a betegellátás.

Emlékeztetett arra is, hogy 2010 óta 301 új mentőállomás épült és 8 mentési pont létesült, és idén folytatják a mentőállomások felújítását. Közölte: első körben 21 mentőállomás építésének előkészületeit kezdték meg mintegy 300 millió forintból. Ismertetése szerint 2010 óta 104 jelentősebb mentőállomás-felújítás történt. Ez azt jelenti, hogy a mentőállomások fele új vagy ebben az időszakban újították fel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra