Több dietetikusra lenne szükség

Bár az élelmiszeripar és az orvosok is egyre jobban elismerik a dietetikusok munkáját, Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Szövetségének volt elnöke szerint az orvosegyetemeken is többet kellene oktatni, illetve az alapellátásban is jobban kellene használni a táplálkozástudomány eredményeit.

Aki táplálkozással komolyabban foglalkozik, sokat hallotta már Kubányi Jolán nevét. A szakember a Magyar Dietetikusok Szövetségének 28 évvel ezelőtti megalakulása óta elszántan végzi feladatait, személyisége megtestesíti a dietetikus hivatást. Nyolc éven át volt a szervezet főtitkára, két ciklusban pedig vezette is azt. A medicalonline -nak adott interjújában szerencsés helyzetnek nevezte, hogy az egészséges táplálkozás jelentősége mellett ma már nem kell érvelni, hiszen mindenki tudja, elismeri a táplálkozás-tudományág létjogosultságát.

Egyre jobban megbecsülik a dietetikusokat.
Egyre jobban megbecsülik a dietetikusokat. Fotó: 123rf

Kitért rá, hogy egyre jobb az együttműködés az élelmiszeripari vállalatokkal is. A szövetséget egyre több cég keresi meg pályázatok, közös kutatások lebonyolításában, egy-egy jogszabály megjelenését követően pedig ajánlások megfogalmazásában - ez a folyamat pedig kölcsönösen jó mindkét fél számára. Az élelmiszeripari fejlesztések során végzett kutatások eredményei számos olyan problémára is felhívják a figyelmet, amelyek cselekvésre ösztönzik őket, szakmai feladatot ad számukra.

Egy nemrégiben lezárult vizsgálat - ami a 0-3 éves csecsemők, illetve a szoptató édesanyák tápláltsági állapotára irányult - rámutatott arra, hogy nagyon fontos lenne a gyermekgyógyászokkal egy olyan konszenzuson alapuló táplálkozási ajánlást kidolgozni, amely a hazai és a nemzetközi jelenlegi ajánlásokat harmonizálja. Ugyanis a mért adatok elemzése rávilágított a különbözőségekre, például a fehérjebevitel szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen irányt határozunk meg a csecsemők és kisdedek számára.

A dietetikus arról is beszélt, hogy szakmáját az orvosok is egyre jobban elismerik. Hozzátette azonban, hogy a hazai orvosképzésben a táplálkozástudományt és dietetikát csak minimális óraszámban oktatják, többek között ezért is szükséges hogy a diagnózis felállítását követően a szakorvos dietetikushoz irányítsa a beteget. A magyar oktatási rendszerben dietetikusi diplomát 4 éves főiskolai (BSc) képzést követően lehet megszerezni, majd egyetemi fokozatot, azaz táplálkozástudományi szakember (MSc) diplomát további 2 éves oktatás után kaphat végzett hallgató.

Ön tudja, mikor érdemes dietetikushoz fordulni? Ha nem, olvassa el korábbi cikkünket !

A hazai egészségügyi rendszerben a dietetikus szakemberek zöme a fekvőbeteg-ellátásban, néhányan pedig a járóbeteg-szakellátásában tevékenykednek. Kubányi Jolán sajnálja, hogy jelenleg közvetlenül az alapellátásban nincs lehetőség a tevékenység gyakorlatban történő működtetésére, pedig szerinte főként a prevenció vonatkozásában erre nagy szükség lenne.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra